Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

E. Csorba Csilla: Meztelen a király. A fókai-szobor története

A végleges szobor kismintája, mögötte egy meg nem valósult gipszszobor, 1915 körül.

Háttérben Assisi Szent Ferenc és Szent Alajos szobra látható

ember benyomását sugallja. Zala alkotása reprezentatívabb, a váll kezdetéig ábrázolja a felöltőbe öltözött mosolygós öregurat. Stróbl egészalakos szobor elkészítésére kapott megbízást. A művész talán kicsit naiv lelkét vonzotta a nagy mesemondó figurája: „A szobor nagyon izgatott. Sok bajom volt a költővel, az anyaggal, mert nagyon izgatott, mint mesemondó." - állítja egy csapongó gondolatokat tartalmazó interjúban, 1913-ban.

A 19. század második felének emlékművein, szoborportréin az ábrázoltat „férfikora delén", alkotói pályája zenitjén, élethűen kívánták viszontlátni. Az író életéből Stróbl azt az igazán sikeres korszakot kívánta kiválasztani, amikor regényeivel Jókai egy egész nemzet tanítójának, ébren tartójának bizonyult, s a dicső nemzeti múlt megjelenítésével példát adott, hazafiasságra buzdított, ezzel megrendelői igényét is kielégítette. Az idézett gondolathoz társítható a magyaros öltözet, a csizma, stb. A történeti hűségre törekvés, a múlt visszaidézése, a külsődleges jegyek és a tartalom egységbe kovácsolása, az emlékezetből előhívott dicső régmúlt és a jövő számára is példamutató eszme megformálása ez a historizmus szobrászatának fő jellegzetességei. A vázolt elképzeléshez a nagy mesemondó nagyapás, elomló, huncutan mosolygó joviális ábrázolása azonban kevéssé illett, ez már az aktuális hatalom megváltozott történelemképét, Jókai-képét tükrözte: az író a ki- és megbékélés, behódolás jelképes jegyeit viselte magán. A szobrász annak érdekében, hogy kellően beleélje magát Jókai világába, abba a korba, amelybe hősét visszaálmodta, Stróbl, a szobor készítése során felolvastatta magának az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy

258