Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, történetiség, aktualitás. A kultuszkutatás útjain
A költő kultusza mindenekelőtt arra volt jó, hogy megtörténjen az irodalmi hagyományokhoz való viszony új értelmének magszerű megszilárdulása. Thomas Luckman egyenesen ettől teszi függővé a kanonizáció lehetőségét.43 A vitában Csokonai személyiségének és költészetének azon jegyeit hangsúlyozták, melyek elősegítették a kultúra és az irodalom új felfogásának elfogadtatását, szentesítését, s eközben Csokonai rálépett a kánonba vezető útra. A kultusz tehát egy, a múlthoz tartozó kulturális jelenséget formált koherenssé, amely révén aztán megtörténhetett a Csokonai nevével jelzett hagyomány szentesítése, kanonizációja, s amely a hagyomány rangjára emeli a múlt egy darabját, s ezzel lehetővé válik a hozzá való visszafordulás. E példa alapján nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a modern kánon és a kultusz édestestvérek. A kultuszkutatások számára ugyanígy kapcsolódási pontot jelenthet az identitáskutatás. Ma már teljes világossággal látjuk, hogy az irodalmi kultuszok az egyik legfontosabb identifikációs lehetőséget jelentik a közösségek és az egyének számára. A kultuszok eseményein a résztvevők újra és újra felismerhetik önmagukat, s eközben újra és újra megerősödik identitásuk. így a kultuszok lehetővé teszik annak vizsgálatát, hogyan játszik szerepet az irodalom az identitás megteremtésében, mit kell érteni a befogadás alkalmazásnak nevezett mozzanatán. Az önazonosság megvallása, felmutatása - az irodalmi kultusz szertatásainak kiemelkedő, talán leglényegesebb mozzanata - az egyik legfontosabb közösségszervező erő, hisz „az önmegőrzés a személynek az az igyekezete, hogy a másik számíthasson rá. Azért, mert valaki számít rám, számadással tartozom cselekedeteimről a másiknak".44 Az önazonosság be- és felmutatásának ezen etikai vonatkozása magyarázhatja meg, miért oly erősek a kultuszokat átszövő kötelékek, miért képesek minden egyéni ellentét dacára is összetartani a közösségeket, s miért nem lehet racionális érvekkel meggyőzni a résztvevőket. Ez teszi érthetővé azt is, miért mondanak le a kultikus olvasók az egyéni jelentésadásról és az önálló értelmezésről. S nemcsak az egyszerű hívek, hanem a kultusz irányítói is. 1909-ben, a Petőfi-Ház körüli viták során például Herczeg Ferenc egy új Petőfi-kép kialakítását szorgalmazta. Mindezt azért tartotta elengedhetetlennek, mert szerinte csak így lehet remény Petőfi költészetének elevenné tételére. Herczeg azt javasolta, hogy az új képet a Felhők című ciklusra alapozzák, hisz az idetartozó költemények tűnnek leginkább modernnek.45 Ennek ellenére ugyanúgy részt vett annak a Petőfi-Házbeli kiállításnak a létrehozásában, amely semmit sem változtatott a szerinte halott Petőfi-képen. Egyéni elgondolását minden további nélkül alávetette a közösség szabta elvárásoknak. Az identitáskonstruálás azonban nemcsak strukturális eleme az irodalmi kultuszoknak, hanem emellett történeti értelemben is összekapcsolódnak. Az önazonosság kérdése ugyanis a klasszikus kánon elmúlásával, a zsenifogalom és az irodalmi kultusz megjelenésével párhozamosan merült föl: „Kant a szépet már akként határozta meg, mint amely létrehozza a szubjektív identitást".46 Az ítélőerő kritikája többszörösen is problémává teszi az identitást. Ezek közül most a mű azon közismert állítása a fontos, hogy az esztétikai ítélet és az identitás sohasem nélkülözheti a közösségi megerősítést. 23
