Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Tapodi Zsuzsa: Egy bodhiszattva kultusza és a transzszilvanista költői hagyomány továbbélése a hetvenes évek romániai magyar lírájában. Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója
kötetben,23 később Debrecenben hétnyelvű (angol, francia, japán, német, orosz, román és magyar) kiadásban jelent meg, és külön, tibeti nyelven is napvilágot látott. A címben megjelölt napló- műfaj és az egyes szám első személyű előadásmód miatt az olvasó a szöveget a kultikus személyiség vallomásaként értelmezi. Ez lehetőséget teremt a kisajátításra, hiszen tulajdonképpen a költő szabja meg, hogy Csorna miről mit gondolt, de úgy, hogy a költeményben megjelenő eszmék az „ultima verba" súlyát, jelentőségét is magukon hordozzák a keretszakaszokban megjelölt fiktív beszédhelyzet folytán: „Rejtelmeim birtokában, szárazon csikorgó / kínjaim között, de bírva még a / test romlását figyelő riadt elmét - / Idegenek és más lelkűek között, / én, Csorna Sándor, meghalni készülök."24 Az utolsó sor kiemelt személyes névmása a végrendelkezés ünnepélyes komorságával ad nyomatékot az üzenetnek. A szenvedés bátor viselése, a végsőkig kitartó luciditás már a kezdőszakasztól önmagán túlmutató értelmet kölcsönöz a megjelenített helyzetnek és hősnek, aki a poéma során a szé- kelység jelképévé válik. Tulajdonképpen hármas portré kerekedik ki a szövegből: a fiktív beszédhelyzet, a felbukkanó életrajzi adatok a biográfiákból ismert tudós vándor alakját állítják az olvasó elé. A küldetéstudat, az igehirdető pozíció folytán azonban a népe sorsáért aggódó vátesz-költő képe is rávetítődik a megidézett alakra, aki, kiemelt tulajdonságai révén, egész népcsoportját jelképezi. (Idegenek és más lelkitek között kell elpusztulnia). A kiválasztottság, küldetéstudat az egzisztencialista filozófia alaptételét is felidéző szintagmasorban érhető tetten: "elérsz valahová, jössz valahonnan - / még egy lépést, mert születtél, / valaki küldött... / még egy lépést, mert aki küldött, / bízva küldött, / még egy lépést, mert járni tudsz, / hát muszáj menni, /százezer lépést, mert nem hisz / az utadban senki..." 25 Az ismétlődő motívumok: idegen, ellenséges környezetben vállalt szenvedés, kitartás, a nemes célokhoz mindhalálig kitartó ragaszkodás egy védekező állásaiban mindinkább visszaszoruló, a szükségből erényt kovácsoló közösség léthelyzetét és dacos válaszreakcióját jelenítik meg. A poéma ellentétes fogalmak, paradoxonok sorozatát vonultatja föl: közel és távol, külső és belső, élet és halál, hétköznapi boldogság és elvont célok utáni hajsza, szenvedés, vágyott cél és megvalósítás, idegenség és otthonosság feszülnek egymásnak a sorokban. (PL: „porom itt marad: elég távol ahhoz tőletek, / hogy figyelmeztető szónak támadjon fel / ez idehurcolt test, e vacak, / miben nagy titkom porladni marad. / De elég közel, hogy a kegyelet / utánataláljon, ha megszereztétek / valahonnan a lángot, a lángomat”,26 „Akinek semmije sincs, / mindent csak az akarhat''27) Ilyen, szerkezetet szervező paradoxonnak kell tekintenünk az első keretrész kijelentésének: „Nincs, mert szükségtelen a testamentum"2S és a zárórésznek a viszonyát, a befejezés ugyanis szakrális utalásokban bővelkedő szellemi végrendelet: „A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél, / tagadjátok le előtte kínjaim, / elég, ha gond akasztja, próbálja a tél. / De tegyétek, hogy lelkét megtartsa - megtalálja, / táplálja a föld ott, ahol él, / szikkadjon el az elmék ázsiója, / szívünknek is jusson bor, kenyér.’’29 A beszélő hagyakozó itt a költő nemzetféltésének szószólója, a potenciális címzettek pedig a nép 217
