Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Tapodi Zsuzsa: Egy bodhiszattva kultusza és a transzszilvanista költői hagyomány továbbélése a hetvenes évek romániai magyar lírájában. Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója
Tapodi Zsuzsa EGY BODHISZATTVA1 KULTUSZA ÉS A TRANSZSZILVANISTA KÖLTŐI HAGYOMÁNY TOVÁBBÉLÉSE A HETVENES ÉVEK ROMÁNIAI MAGYAR LÍRÁJÁBAN Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója Mítosz és kultusz, mint tudjuk, szorosan összefügg. Irodalom és kultusz szintúgy. Viszonyukból nem az irodalmi művek szerzőjének a kultusz alanyává alakulását kívánom vizsgálni, hanem azt, hogy egy tizenkilencedik századi világhírű magyar tudós kultuszának hogyan válik egyik alakító eszközévé az irodalmi mű. Pontosabban: a kisajátítás milyen mechanizmusai jelennek meg a műalkotásban azért, hogy a kultusz a hirdetni kívánt ideológia céljainak rendelődhessen alá. A konferencia főcíméhez2 kapcsolódva: nem csupán az évfordulós kultusz érdekel mint alkalom a műalkotás létrejöttéhez, hanem az évforduló inspirálta irodalmi mű mint alkalom mítoszok, ideológiák teremtéséhez, továbbéltetéséhez. A kultusz - amint ez történetének kutatói számára közhely - nem a tárgyául választott személy számára fontos elsősorban (az önkultusz és a politikából ismert személyi kultusz jelenségétől eltekintve az illető többnyire már nincs is az élők sorában), hanem a kultuszteremtő szűkebb vagy tágabb közösség számára. Létrejöttének legfőbb mozgató rugója a kollektív önigazolás kényszere, az önbecsülés fokozása: íme, milyen értékes emberek vagyunk, ha ilyen jeles őssel, földivel, iskolatárssal, szülöttel, vezetővel, tudóssal, művésszel stb. rendelkezünk. Ezt már a nemzeti kultuszok tizenkilencedik századi megteremtői is pontosan érezték, Vörösmarty például Liszt Ferenchez címzett ódájában3 a „Hírhedett zenésze a világnak [...] mindig hű rokon"-t ünnepelte, azt a művészt, aki egyszerre Európa- hírű és magyar. Eötvös József pedig a balatonfüredi Kisfaludy-ünnep alkalmával így fogalmazott: „oly nép, mely nagy halottait tisztelni tudja, sohasem nélkülöz olyan polgárokat sem, kik e tiszteletre érdemesek."4 Kultusz és kisajátítás szorosan összefügg. A kultuszt alakító művek ki is jelölik, hogy milyen tulajdonságok számítanak követendőnek, meddig, és milyen értelemben vállalják ősükül a szövegek szerzői a kultusz alanyát, miért kell tisztelni, miben kell követni az illetőt. Dolgozatomban arra a paradoxonra kívánok rámutatni, hogy a maga korában hazájától legtávolabbra, legmagasabbra jutott Körösi Csorna Sándor alakja a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek romániai magyar lírájában az otthon- maradás heroizmusának jelképévé vált. Lévén a gondolatmenetet elindító alkotás néhány részlete 2000-ig kötelező iskolai tananyag (magam például diákkorom óta könyv nélkül tudom belőle a gyöngykagyló-hasonlatot), tehát 211
