Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében

azonosneműek kapcsolatát negatív módon határozza meg az, hogy mit nem szabad tenniük a növendékeknek ahhoz, hogy tagjai maradhassanak a csoportnak. A regény történetében három, egymással látszólag össze nem függő epizód utal azokra a viselkedési formákra, melyek a katonaiskola összetett szabályrendszere szerint a kizárást jelentik; Öttevényi kicsapatása, Merényiék eltávolítása és Apagyi „halála" jelölik ki - negatív módon - nem csupán a zárt világ határait, hanem az elbeszélhető történetek lehetőségeit is. Ezen karakterek „eltűnése" ebben az értelemben tekinthető „konstitutív kizárásnak"17 is, amennyiben történeteik narratív funkciója éppen az, hogy a katonaiskola diskurzusához képest relatíve kívülről határozzák meg magának a diskurzusnak a határait. Ezek az epizódok - narratológiai szempontból - az elbeszélhetőség problematikájától terhesek, hiszen Öttevényi, Merényiék és Apagyi szinte teljesen kiíródnak a történetből azok után, hogy elhagyják az iskolát. Öttevényi nevét Marcell főhadnagy ejti ki időrendben utoljára, s ő is csak tévedésből, emléke pedig csupán barátja, Jaks Kálmán nagyváradi felbukkanása révén kerül bele a történetbe. Merényi és társai szelleme kicsapatásuk után csak Merényi nótája kapcsán idéződik meg közvetlenül, mikor azt egyik este Bónis kezdi el énekelni szórakozottan a tanteremben, Apagyi „halálának" emlékét pedig csak az akkor kitalált műsorszám rögzíti az elbeszélt időben. (

Iskola, 190,167, 362, 290)

A kizárás aktusa mindhárom esetben jelentéssel bír. Legegyértelműbb talán az, hogy Apagyi miért képtelen beilleszkedni a katonaiskola elszigetelt világába: mint az ezredessel folytatott beszélgetéséből kiderül, édesapján kívül egyetlen tekintélyt sem hajlandó elismerni, (Iskola, 282) s makacssága képtelenné teszi az összetett viszonyrendszer szabályainak elsajátítására. Öttevényi esete valamelyest bonyolultabb, hiszen a rendszer egyetlen hivatalos, ám nem engedélyezett csatornáját igyekszik kihasználni: panaszt kíván tenni. (Iskola, 178-179) Öttevényi panasztétele a katonaiskola írott és íratlan szabályai közötti hézagra, illetve arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek nem feleltethetők meg a formális és informális szabályoknak. Öttevényi kísérlete éppen ez előbbiek ellentmondásait igyekszik kijátszani, hiszen azért jelentkezhet panaszra, mert azt az írott szabályok lehetővé teszik, noha az íratlan szabályok tiltanák. Lázadási kísérletének kudarcát azonban a formális és informális szabályok, a tisztek és növendékek összejátszása okozza:

„Öttevényit saját bajtársai vetették ki maguk közül." (Iskola, 184. Kiemelés tőlem - S. L.) Ügyében a döntés a katonaiskola viszonyrendszerének függvénye, s ebben az esetben az informális, csoporton belüli szabályok határozzák azt meg a kiközösítés révén. Senki nem beszélhet hozzá, senki sem érintheti meg a vizsgálat befejezése előtt." (Iskola, 181-182)

Ebben a kontextusban értelmeződik a vizsgálat során elhangzott kijelentések igazságértéke is, melyek révén a döntés legitimálódik. Az igazságot a helyzetben előírt viselkedésformák követelményeinek való megfelelés jelöli ki: igaz az, ami az adott szituációban - egy eleve adott feltételrendszer szerint - helyes. Amikor azonban Öttevényi a kihallgatásról visszatérő osztályel189