Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai (1917-1967)
ra kényszerültek. Az egy héttel későbbi zenei matiné legnagyobb érdeklődéssel várt műsorszáma Bartók VI. Vonósnégyese volt a „Bartók-Kvartett" néven szereplő négy fiatal muzsikus, Várkonyi István, Hochmann József, Kertész Ottó, Konrád György tolmácsolásában. Kassák szándékainak megfelelően olyan mű hangzott el, melynek megszólaltatását az 1948 utáni művelődés- politika több mint fél évtizedig nem tartotta kívánatosnak. A koncert végén a hetvenedik születésnapra emlékeztető műsorszámként adták elő az egykori Munka-kör zeneszerző tagjának, Kovács Györgynek Kassák tiszteletére komponált Köszöntő című művét.76 Néhány más esemény is azt a reményt táplálta, hogy Kassák a hetvenedik születésnap alkalmából képzőművészként és íróként egyaránt visszatérhet a magyar kulturális életbe. Az Állami Vásárló Bizottság a kiállítás anyagából három művet megvásárolt a Magyar Nemzeti Galéria számára.77 Ennek során legföljebb az lehetett elgondolkodtató, hogy a testület érdeklődését nem az 1920-as évekből származó nonfiguratív alkotások, hanem a realizmus kategóriájába begyömöszölhető művek keltették fel. E zárt hivatali körben lezajlott aktusnál fontosabb volt, hogy Kardos László az Elet és Irodalom március 29-i számában közölt, születésnapi köszöntőnek szánt Kassák Lajos útja című írásában megpróbálta föloldani azt a konfliktust, mely a hivatalos irodalom- politika és Kassák viszonyát jellemezte.78 Az előítéleteken és dogmákon alapuló megítélést bírálta, mikor rögtön cikke elején kijelentette: „Nincs jelentős figurája a magyar költészetnek, akivel kritika és irodalomtudomány felületesebben és vulgárisabban bánt volna el, mint Kassák Lajossal, holott aligha van magyar költő, aki annyira inspirálna a kommentárokra, a vizsgálatra, a tüzetes átvilágításra, az összefüggések és gyökerek kitapogatására, mint éppen ő." E költészet állítólagos gyökértelenségéről hangoztatott nézeteket cáfolta, amikor amellett érvelt, hogy „Kassák költészete egyszerre nemzeti és internacionalista". „Revideálni" tartotta szükségesnek azt a teóriát is, miszerint Kassák versei „hideg laboratóriumi munka" termékei lennének, s nem költői személyiség megnyilatkozásai. A formalizmus vádja ellen védelmezte Kassákot, mikor kijelentette: „izmusai - különös, sokszor torzító tükörcserepek módjára - mindig nemzeti történelmünk egy-egy darabkáját csillantják vissza." Még fontosabb volt, hogy a kirekesztés, kitagadás évei után a születésnap alkalmával arra is fölhívta a figyelmet: „a kassáki költészet ihlető példává nőtt a kortárs költők és költő utódok számára", „sokszoros áttételekben szinte minden költőnk megérezte" a Kassák által teremtett „szabadverses prózaiság fölszabadító hatását." Az előítéleteket, az értetlenség légkörét akarta oldani az az interjú is, melyet Gách Marianne készített a kiállítás megnyitása alkalmából az Esti Hírlap számára.79 Ebben Kassák a hazai művészeti élet szabaddá válásának szükségességéről, a világ kulturális áramlataiba történő bekapcsolódás fontosságáról beszélt. A születésnap megünneplésének ezúttal is voltak szűkebb körben, a magánélet bensőséges világában zajló eseményei. Gábor Marianne két olajfestményből, egy akvarellből és egy ceruzarajzból álló portrésorozatot készített, s az egyik olajképet, továbbá az akvarellt Kassáknak ajándékozta.80 A fényképfölvételeket ezúttal Keleti Éva készítette el Kassákék Bécsi út 98. szám alatti 149
