Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Tverdota György: Ultima verba. A költő utolsó verse mint végrendelet
ilyen szituációban fogalmazódnak meg, a túlélők különös figyelmére tarthatnak számot. Különösen így van ez olyankor, amikor a halálba menő szándékosan vet véget életének. Az ilyen elhatározásokban mindig van valami rejtélyes elem, amelyre - az utókor várakozása szerint - az öngyilkosság előtti utolsó közlésekben derülhet fény. Ilyenkor a halott zsebében vagy íróasztalán búcsúlevelek után kutatnak az eset tanúi. Az effajta manifesztációk egyfelől az élettől való búcsúzás alkalmai, másfelől a halott végső utasításai, végrendelkezése, intelmei, amelyek az élőkhöz szólnak. József Attila utolsó verse e szabály alól a legkevésbé sem jelent kivételt. A búcsúlevél-jelleget az ilyen típusú szövegértelmezések domborítják ki: „E költemény megkapó szépségű képei valójában versformába öntött búcsúszavak az élettől." Arra pedig, hogy az utolsó verset végrendeletként is lehet olvasni, a költő hamvainak budapesti újratemetésekor derült fény. Úgy tűnhetett, hogy a vers első strófája az öngyilkos burkolt végkérését tartalmazza: „íme, hát megleltem hazámat, / a földet, ahol nevemet / hibátlanul Írják fölében, ha eltemet, ki eltemet." Rónay György, sok más írástudóval együtt úgy érezte, hogy az újratemetéssel a költőnek ez a vágya teljesült: „Szárszói fejfáján úgy hatott a neve, mint ügyetlen ákombákomok, melyeket gyerekek égetnek nagyítólencsével deszkákba, kerítésre. Új sírján most már „hibátlan" az az írás."13 Ki vonhatná kétségbe, hogy itt a költőnek az élettől való búcsúzkodását hallottuk? De nemcsak életét, hanem életművét is ezzel a ponttal zárta le. Hiszen a kezdősor a végső válasz az egyik olyan kérdésre, amely őt egész pályája során foglalkoztatta. A Tiszta szívvel még hetykén megtagadja a hazát: „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám". Az Elégia elhagyott gyárudvarán tett vallomását az azonosulás eme gesztusával zárja: „Ez a hazám." Az utolsó életév szonettciklusában, a Hazámban az ifjan megtagadott hazához fohászkodik a meglett ember: „Édes hazám! Fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad." Balatonszárszón azonban már eldöntötte, hogy igazi hazáját most lelte meg, mert itt ássák meg a sírját. A búcsúverset kereső buzgalmat még ez a remekmű sem elégítette ki. Németh Andor egy másik verset minősít utolsónak: „De úgy látszik, titokban mégiscsak készülhetett a halálra, legalábbis erre mutat utolsó - s természetesen még kiadatlan - költeménye, mely az íróasztalán maradt. Ebben a Hét Torony foglyának érzi magát, melyből nem tud kitörni." Szerkesztőtársa a Szép Szóban, Ignotus Pál is úgy látta, hogy barátja halálával utolsó verse kijelentését váltotta valóra: „tejfogával beleharapott a kőbe, a szárszói göröngybe." Az öngyilkosságot Barabás Tibor hasonlóképpen eme „utolsó vers" megvalósításaként értelmezte: József Attila szerinte „az enyészet puha, porha- nyós párnájára hajtotta szép, komoly fejét." Az „ultima verba" rangját tehát megkapta a [Karóval jöttél...] is.14 A Bálint György szerkesztette összegyűjtött versekben ehhez a költeményhez a következő lábjegyzet kapcsolódik: „Ezt és a következő verset József Attila Balatonszárszón, két-három nappal öngyilkossága előtt írta."15 A másik vers, amellyel a [Karóval jöttél...] imigyen össze lett kapcsolva, az [íme, hát megleltem hazámat...] volt. A kész versnél hitelesebben tehető záró pozícióba a töredék, hiszen ha a novemberi hónap van is benne megjelölve, félbemaradása jobban illik a 128
