Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kelevéz Ágnes: „Római szó kopik a szennyes ajkon..." Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai
önállóan formálódó, saját törvényeket kialakító, új nyelvre. A „kopik" ennek a szemléletnek az összefoglalása. Ha nemcsak a szavak kontextusát, hanem korabeli szemléletét is vizsgáljuk, akkor visszaemlékezéseiből, regényéből az is egyértelmű, hogy az erdélyi románokhoz tanárként sem viszonyult nacionalista előítélettel. Román tanítványairól Fogaras című esszéjében nagy szimpátiával beszél, okosságukat kiemeli: „Sokszor beszélgettem tanítványaimmal [...] Meglátogattam szállásaikat [...] Jámbor fiúk voltak, csodálatosan friss memóriával. - Majd önkritikus objektivitással hozzáteszi - A felsőbb osztályokban többnyire belőlük került az eminens s nem a magyar tisztviselő csemetékből, akik elbizakodtak úr voltuk és anyanyelvűk előnyeivel, s inkább a labdával törődtek."15 Saját szá- zadeleji állásfoglalását a sovinizmussal kapcsolatban - Sátordy Imre alakjának kölcsönözve véleményét - teljesen egyértelműen fogalmazza meg: „Imre nacionalizmusa távol állt a jelszavak és nemzeti színek sovinizmusától. Imrében nem lobogott a Bartha Miklós szelleme, de még csak a Bánffy Dezsőé sem; s nemcsak nemzetiségi kérdésekben kerülte ő a sovinizmust."16 Hiába azonban minden állásfoglalás, az európai irodalom közösségét hangsúlyozó, a nacionalizmussal állandóan vitatkozó eszmerendszer, az egész életmű üzenete, a két negatív töltetű szó („kopik", „szennyes") együttes használata felerősíti egymást, s ez teszi lehetővé, hogy a mű egészéből kiragadott sor politikailag inkorrektként is értelmezhető legyen. A vers hányattatott utóéletének forrása is a nosztalgikus Fogaras című esszében gyökerezik. Itt idézi fel Babits egy rosszízű emlékét a szöveg fogadtatásával kapcsolatban: „Ismertem a helybeli román intelligenciát, pópát, ügyvédet, újságírót. [...] Egyszer még egy afférem is volt velük. Egy versemet félreértették, egy ártatlan verset: a vásár szennyes, balkáni sokaságát festettem le, melynek alacsony alkuiban 'római szó kopik'. A havasok szűrös, hali- nás csődülete, mely ma is Cicero nyelvén ad-vesz és pörlekedik: micsoda élmény a fiatal humanistának! 'Római szó kopik a szennyes ajkon!"' A szöveg egyértelműen a fogarasi, a „helybéli román intelligenciá"-val való konfliktusról beszél, az anekdotikus hangulat is e korszakra utal. Mi is volt ez a konfliktus? „Fogarason azonban ebben nemzeti sértést és támadást láttak. Még tanácsot is tartottak, hogyan vehetnének elégtételt. Engem tekintettek ellenségüknek s véres magyar sovinisztának, holott nem volt nálam naivab- bul Európa-hívő s nagyobb megvetője minden sovinizmusnak és vadmagyarságnak." A század eleji történet felidézése itt végződik, a kommentár keserűsége már a harmincas évek végéről való: „Amint most erre visszagondolok, az az érzésem, hogy talán minden ilyen nemzeti gyanú és sértettség és gyűlölet efféle kis ostoba félreértésekből eredhet. Mi menti meg ettől egyszer a világot? Talán mi, humanisták, akiknek mesterségünk az értés és megértés?"17 A nosztalgia és önirónia hangnemét összefonó esszében szó sincs a vers miatt megtagadott beutazási engedélyről, aktuálpolitikáról. Mint már említettem, a vers másodközlésben 1909. január 24-én jelent meg a Fogaras és Vidékében, valószínűleg ez után lett a városban negatív visszhangja, bár a helyi kritikának írásos nyomát nem ismerjük: sem a fogarasi lapban, sem az iskolai értesítőben hírt nem találtunk róla. Feltehetőleg csak a személyes 114
