Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Ratzky Rita: Wesselényi-Kazinczy-Petőfi. Egy alkalmi vers (Kazinczy: Báró Wesselényi Miklós, az atya) mint egy remekmű (Petőfi: Halhatlan a lélek...) ihletője

És föl is ismertem, mit rég balkarral emeltem,

Argosi Junónak szentelt termében a pajzsot.

165 Változik, el nem enyészik azonban semmi. Amonnan Jő ide, innen odébb lelkünk; új s új alakokban Vándorol: állatból átköltözik emberi testbe,

Emberi testünkből állatba: de el nem enyészik.

Mint amiképp a viasz lágyan vált képet a képre,

170 S nem marad az, mi előbb, soha meg nem tartja alakját,

Mégis megmarad, úgy állandó mindig lelkünk,

És úgy költözik át más és más képbe örökkön.15

A XV. századi itáliai humanista költészetben, a neoplatonista tanok megjelenésekor, újra felbukkan a lélekvándorlás gondolata, amelynek egyik kitűnő példája Janus Pannonius Ad animam suam (A saját leikéhez) című verse. Janus ragyogó szellemével elégedett, ám beteges testével nem, ezért azt óhajtja, hogy lelke ne emberként szülessék majd újjá egykoron. A reformáció hatására a XVI. századi neolatin költők már nem azonosulnak ilyen keresztényietlen nézetekkel. Egy ismeretlen szerző által a bázeli reformátorról, Joannes Oecolampadiusról írt epitáfium már csak hasonlatokat keres az antik párhuzamokkal (szó szerinti fordításban): „Ahogyan korábban bölcs Solonja volt a cecropsi Athénnak, / avagy neked, hadverő Spárta, Lycurgusod, / úgy isteni törvényekkel csak helyesen kívánna használni / Oecolampadiusod, Bázel, neked!" A két antik személy és a reformátor közös vonása az, hogy mindhárman vallási-erkölcsi megújulást hoztak városuknak.

A klasszicizmus kora feltámasztva az antik eszményeket, újra megtalálja a platonista gondolatokat. Kölcsey a Celestinában így fogalmazza meg a lélekvándorlással kapcsolatos tűnődéseit: „Éltünk-e már egyszer más életet, mint a lepe, mely előbb hernyó, azután szendergő báb vala, míg végre színei pompájában, villogó szárnyakkal szállt elő?"16

Kazinczy Ferenc A lepe című versében a lélekvándorlás lehetőségét - akárcsak a keleti filozófiák - ember és állat között is elképzelhetőnek tartja:

Plato lelke valék egykor, már most lepe. Szépet S jót keresék ottan: mennyei harmatot itt.'7

Petőfi versében az ember és ember közötti lélekvándorlás gondolata jelenik meg, bár nála ennek semmilyen vallási áthallása nincsen, ő történelmi előképeit keresi a híres személyiségekben. Mi valószínűsíti a platoni gondolat meglétét Petőfi költeményében? Úgy gondolom, hogy az emlékezem szó az, amely az antik filozófus egyik legfontosabb kulcsszava. A Menon című dialógusában olvashatjuk: „tanulásunk nem egyéb, mint visszaemlékezés, eszerint is feltétlenül valamilyen előző időben kellett megtanulnunk mindazt, amire most visszaemlékezünk. Ez pedig lehetetlen, ha nem létezett valahol a lelkünk, mielőtt ebben az emberi alakban életre kelt; úgyhogy a lélek ezért is halhatatlan valaminek látszik."18 Petőfi 1846 vége körül írt költeménye, amelyben a segítségül hívott történelmi alakokkal önmagát akarja megha103