Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Ratzky Rita: Wesselényi-Kazinczy-Petőfi. Egy alkalmi vers (Kazinczy: Báró Wesselényi Miklós, az atya) mint egy remekmű (Petőfi: Halhatlan a lélek...) ihletője

rammáját, s azt, hogy egy Wesselényit ábrázoló rézmetszetet nézegetett, amely Wagner pasztellképe után készült. Az önelégült szerző eldicsekszik azzal, hogy a néhai báró barátainak tetszik kis alkalmi versecskéje, sőt még köszönő levelet is kap az özvegytől: „Azon igaz ízlésű Epigrammát, mely tökéletesen egygyez szívem érzéseivel, mint újabb zálogát a' néhai férjem iránt viselt baráttságnak, érzékeny háládatossággal vettem. - A poéták helyes kevélységek szerént a leg fényesebb Temetőnél hűségesebb őrzője lészen az ő emlékezetének."10 Kazinczy epigrammájának négy sorát az Erdélyi levelek e darabjában a következőképp idézi:

Kétled e, hogy lelkünk jár, vándorol? Ott fene Cato 'S lágy szívű Brútus, itt Wesselényi valék.

Erdély, szüntessed sirásidat: él fiam, él nőm;

S díszedet egy jobb kortt újra megadja Zsibó.

Látni való, hogy a Wesselényi-epigramma utolsó két sora a költő halála után megjelent, Eredeti munkáit tartalmazó kötet poétái darabjait közlő tormásának szövege szerint nem azonos az Erdélyi levelek XXIV. (1. kiadás) vagy a XXV. (2. kiadás) levélben leírt változattal. Ebben a verzióban még személyesebb a hang, amellyel az egyes szám első személyű beszélő feleségét és fiát említi, mint a jobb kor letéteményeseit. Kazinczy az Erdélyi leveleket éppen tizenkétszer dolgozta át, miként más műveivel is ugyanezt megtette. A Wesselényi-epigramma kötetbe szánt, későbbi változata, amely 1836-ban immár posztumusz kiadásban jelent meg, halhatatlannak mutatja Wesselényi hős lelkét, amely maga is tehet még szűkebb hazájáért:

Kétled-e, hogy lelkünk él, vándorol? Ott fene Cato 'S lágyszívű Brutus, itt Weselényi valék.

Erdély, szűnd keseregni fiad', nem holt el az; él még,

'S hős lelke a' régi fényre deríti Zsibót!

Petőfi Sándor kezében bizonnyal megfordultak az előtte is tekintélynek számító Kazinczy nyomtatásban kiadott munkái. Úgy hiszem, hogy Petőfi a szóban forgó Wesselényi-epigrammát a Bajza-Schedel-féle 1836-ban megjelent Kazinczy-kiadásnak a Poétái munkákat tartalmazó kötetében olvashatta, de az sincs kizárva, hogy a költő Erdélyi leveleit tartalmazó, 1839-ben kiadott könyvet forgatta. Hogy ismernie kellett a Wesselényi-epigrammát, azt a saját, Halhatlan a lélek... című, 1846 novembere után keletkezett - s 1847-ben megjelent - költeménye minden kétséget kizáróan bizonyítja:

Halhatlan a lélek, hiszem,

De más világba nem megy át,

Csak itt lenn a földön marad,

A földön él és vándorol.

Többek közt én, emlékezem,

Rómában Cassius valék,

101