Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport

A szerző sajnálkozik, hogy „nagyon csökkenti az élmény intenzitását a természetes színek és a hang hiánya. Nem hallani a csapásokat, az ütések zuhanó hangját, a lábak dobogását, a lihegést, a küzdők felordítását. Nem látjuk a pírt, az elsápadást. Mindez nagyban lefokozza a küzdelem fő jellemző tulajdonságát, azt, hogy iszonyatos” Várakozásunk ellenére a mindig „szegénypárti” Nagy Lajos nem tér ki a küzdő felek bőrének színére, a Johnson elleni indulatokra. Nem hozza szóba, hogy az akkor az intenzív faji megkülönböztetéstől szeny- nyezett Amerikai Egyesült Államok polgárainak nem csekély része a fekete „faj” feletti győzelmet várta a „felsőbbrendű” fehér embertől, az addig verhetetlen bálvány Jeffriestől: a respektált, de idegenkedve szemlélt Johnson vesztét kívánták. Viszont Nagy ismeretesen érzékeny idegrendszere borzad a vesztes számára egyre kilátástalanabb próbálkozások bódító, megalázó valóságától és a gladiátorokat körülüvöltő tömeg felajzottságától - de érzi, hogy ő maga is le van nyűgözve az erő és küzdés e formájától, „gyűlölöm a tömeget, amely végignézi azt az egész őrült viaskodást, és nagy, gonosz bűnben marasztalom el valamennyi tagját. [...] a testi erőnek mindig szerepe lesz, a küzdelem ember és ember közt, mindenféle fajtában, így a testi küzdelem is, örök. Az ember küzd az élettel, a meleggel, a hideggel, a széllel, a tárgyakkal; emelni, feszíteni, tolni, húzni - ezek örök dolgok; örök dolog embernek a másik emberrel testileg küzdeni. Tehát a bokszolás is praktikus és szükséges lehet az egyénnek. így keletkezik azután a bokszoló sport, tovább a bokszoló verseny. Tény, hogy a bokszverseny fölött nem lehet lenge kézlegyintéssel napirendre térni azzal, hogy barbárság, antikulturális valami. Sőt egy ilyen nagyszabású bokszmérkőzés, mint ez a Johnson-Jeffries-féle, határozottan a kultúra produktuma".

A Johnson-Jeffries meccsről sokan írtak (sokszor a fehér bőrű vesztes neve áll elől...), Karinthy Frigyes is közzétette Johnson-Jeffries bokszmérkőzés című humoreszk-dialógusát. Ő is a kultúra - csakhogy a (zsidó) kispolgári kultúra felől közelíti meg az eseményt. A beszélőket csak közvetve megnevező, mazsolázó párbeszédek bizonyára főképp a filmvetítést szemlélő házaspárok tagjai között zajlanak, s ezek a beszólások, összesúgások alkotják a szövegegyveleget. Egy drukker Jonszonnak ejti a győztes nevét, a tudatlanabbak pesties németséggel kérdezősködnek („Elemér, was bedeutet das »elschő forduló«?” - kérdi valaki az első menetről), a pökhendinek „Nem nagy dolog” az egész. A győztes pénzjutalma (hetvenötezer dollár) érdekli a gyakorlatiast, „Van ennek a Jeffri- esnek felesége?”, firtatja a józan nő, egy „flekk” („plemm”) után kijelentve: „nem ajánlanám magamnak az ábrándozást”. Jeffries a vásznon „folyton mozgatja a száját” nyilván „beszél”: „Előadást tart a bokszolás káros behatásáról a zsige- rekre. Füst Milán szimbolikus verseit szavalja a Nyugatból”.

(Mándy Iván az 1960-as években írott lirizált novellaremeke, a Saki ugyancsak a fehér és a sötét bőrű nehézsúlyú ökölvívó címmérkőzését teszi tárgyává. Ez már egy másik felejthetetlen mérkőzése az évszázadnak. A német Max Schmelling 1936. június 19-én kiütötte az amerikai [USA] Joe Louist [nem

85