Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kelevéz Ágnes: A Nyugat jubileumi és emlékszámainak üzenete
volt a folyóirat betiltása ellen. A Babits emlékkönyvre mint a Nyugat legutolsó, tematikus emlékszámára is tekinthetünk. Illyés Gyula, a kötet szerkesztője, 75 írást összegyűjtve, az emlékszámok hagyományos szerkezetét úgy fejleszti tovább, hogy az írásokat fejezetekre osztja: „A mű” „A szellem”, „A művész”, „Az ember”, „Az utolsó napok”. A koncepció világos: a halhatatlanként értékelt művek elemzésétől a halandó ember utolsó pillanatának megörökítéséig terjed az ív. Illyés minden lehetséges módot megragad, hogy a kötet közösségi jellegét hangsúlyozza: minden írás a nagy egész része, az emlékezések fejezetekbe, a fejezetek közös koncepcióba illeszkednek. A címek egységesek, ösz- szecsengnek és puritánul nominativak. A folyóirat szellemének tovább élését a központi helyre nyomtatott jól ismert Nyugat-embléma jelképezi. Az eddigi emlék- és ünnepi számok, ha nem is az írásaik jellegével, de szerkezetükkel, egy irodalomtörténeti tanulmánykötet mintáját követték, most a legutolsó búcsúzás mintha azzal is tovább akarná fokozni a tiszteletadás mértéket, hogy egy írói nagymonográfia szerkezetére játszik rá. A kötet megemelt funkciója nemcsak Babitsot tiszteli meg, hanem az általa szerkesztett, és a hatóságok által éppen megszüntetett, harminchárom éves múlttal rendelkező Nyugatot is klasszikusként búcsúztatja. A kötet monografikus szerkezete, tematikus szigora paradox kapcsolatban áll a megírás és megjelenés gyorsaságával, azzal a nehézséggel, mellyel az emlékkönyv írói közül sokan küzdenek, és az írások műfaját illető bizonytalanság, mely a jubileumi számokban is megállapítható volt, itt is visszatérő motívum. Cs. Szabó László ezt írja: „Életében tárgyilagosan tudtam róla írni, de most a halhatatlanság nyomasztó tárgyilagossága megbénít s apró emlékek mögé kerget.”62 Fenyő Miksa is hasonló módon tépelődik: „És most mit írjak?” - kérdezi, s ő is az emlékek felidézésébe menekül az elemzés objektív gesztusa elől: „Majd később, a gyász órái múltán, érdemes lesz a lélekbúvárnak elgondolkodni ezeknek s hasonló változtatásoknak a hieroglifáin."63 Szerb Antal: „Emlékkönyv számára írom ezeket a sorokat és úgy érzem, fontosabb, hogy az emléket megragadjam. A tudomány ráér, az emlék elillan."64 Gyergyai Albert: „Nem tanulmány ez, csak emlékezés beszélgetésekre és olvasmányokra.”65 A Nyugat jubileumi és emlékszámaihoz hasonlóan az Emlékkönyv létével, és nem tanulmányainak tudományos színvonalával lett a szellemi önazonosság kifejezésének, az elhatárolódó közösségteremtésnek, egy kollektív értékrend látható megjelenítésének az eszköze. A tematikus számok megalkotásával a Nyugat kétségtelenül tevőlegesen seOszkár, Vas István, Komor András, Farkas Zoltán, Beck Ö. Fülöp, Bernáth Aurél, Brisits Frigyes, Hunyady Sándor, Gellért Oszkár. 62 Szabó László, Cs., A tanítványok = Babits Emlékkönyv..., i. m., 85. 63 Fenyő Miksa, Kusza emlékezések Babits Mihályról = Uo., 128,130. 64 Szerb Antal, Babits és az angol költészet = Uo., 44. 65 Gyergyai Albert, Babits és a franciák = Uo., 45. 72
