Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Rónay László: Jóvátétel. A Nyugat és Babits Mihály a Vigíliában

„ezzel nem segítették sem a Nyugatot, sem Babits helyes értékelését, inkább elvtelen kultuszát terjesztik mindkettőnek”

Apám úgy ült előtte, mint bírája előtt a vétkes.

Tárcájában őrizte azt a szakaszjegyet, amelyet Babits váltott neki. Erre élete végéig úgy tekintett, mint az irodalomba történő beléptetésére. Hogy neki személyesen mit jelentett a költő, azt aB.M.a betegágyon című versében írta meg.

A Nyugatban író Cs. Szabó László, Ottlik, Zelk Zoltán jelleme mellett az értékelő magatartás tette a Vigilia számára is kivált érdekessé Nemes Nagy Ágnes méltatását. Ennek hangneme bizonyos mértékű rokonságot mutat a főszerkesztő bevezetőjével, s evidenciaként jelentette ki, hogy a Nyugat megkerülhetetlen érték, amelynek példája nem homályosuk el megszűnte óta sem. „Megismertem a Nyugattal az irodalmi ünnepet és az irodalmi köznapot. Kerek örökséget kaptam: ami nem azt jelenti, hogy folytathatatlan. S azt sem állítom, hogy ez az egyetlen örökségem. Többfelől is örököltem: gazdag vagyok! De az irodalom fogalmát a Nyugattól tanultam: a vele való találkozásom szellemi időszámításom kezdete."

Ha visszalapozzuk a Vigilia régebbi számait, feltűnik, milyen figyelmesen követték a világi irodalom újdonságait, kivált a francia könyveket. A francia íróktól jelent meg a legtöbb fordítás. Gyergyai szinte a kortárs francia irodalom teljes arcképcsarnokát bemutatja. Ennek ösztönzéséből született a Vigilia kiadásában, Eckhardt Sándor bevezetésével, Rónay György Az új francia líra című antológiája, aminek bővített, átdolgozott változata a háború után Modern francia líra címmel jelent meg. Falu Tamás írta emlékezésében: „A Nyugat első és második nemzedéke tette mennyiségileg és minőségileg világhírűvé a magyar műfordítást is.” Talán nem hiteltelen az az állítás, mely szerint a világirodalom megismertetésében a harmadik nemzedéknek - tehát a Vigilia jó néhány írójának is - hasonlóan fontos, küldetéses szerepe volt.

Ezek után néhány szó Ottlik Géza küzdelmesen született vallomásáról, amely - irodalmi berkekben legalább is - szenzációnak számított, ismerve az író aggályos írásmódját. Illés Endre - némi rosszindulattal - „lusta prózaírónak” mondta őt is, Örley Istvánt is. A valóság inkább az lehet, hogy akire sokáig ráereszkedett az elhallgattatás burája, élete végéig kapkodta a levegőt, eluralkodott rajta az önmagában való kételkedés. A Nyugatot a magyar reformkor után „a legnagyobb erkölcsi és erkölcsi megújulásnak” - nevezte. „A szellem, amit hirdettek, nem csak bennünk, idősebb írókban él ma is töretlenül, akik fenntartás nélkül örököseiknek valljuk magunkat — és nem henyeségből beszélek többes szám első személyben - hanem közvetve minden értékes fiatalban is, akár hallottak életükben a Nyugatról, akár nem. Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Osvát, Schöpflin, Tersánszky, Móricz meg a többiek összefogása nem »nyugatos dekadenciát« hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással, a bágyadt középszerűséggel szembefordulva az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal új felelősséget, új erkölcsi, lelki integritást.”

417