Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében

lidaritása [...] Az ember újra szilárd talajt érez a lába alatt, új égboltot a feje fölött, új csillagképekkel, amiket dalával varázsolt oda. Új élet-, vér- és gondolatközösségbe kerül az emberiség őskultúr formáival [...] a szellem síkjában új plátói rendjének törvényszerűségéhez méri a kor jegyeit, a tiszta illúziók legnagyobb ellenfelét: az időt, a megörökítéstől irtózó pillanatot...”7

Hamvasnál az idézettekkel egybehangzóan a következő gondolatokat olvashatjuk:

„...meg kellett volna neki magyarázni, hogy amikor ilyet ír: ’őszi éjjel izzik a galagonya’ - olyan nagyot írt, hogy a föld szíve beleremegett [...] ’Piros ajtó piros száj’ versét csak egészen kicsit kellett volna továbbvinni, s ez épp olyan lett volna, mint a Galagonya, olyan, hogy a csillagok fütyülni kezdik, és a kövek táncra perdülnek reá [...] Weöres a valóságot ma itt a többi költőnél mélyebben éli át...[a példaként állított André Chénier költészetében — B. M.] a dolgok, élmények, tárgyak, események külső volta teljesen felszívódik a megfoghatatlan irracionális létélménybe. Ebben a költészetben a világ visszatér ősállapotába: leveti külső és tárgyi voltát. Visszarealizálódik. Újra az lesz, ami: idea, Isten, Lét, Valóság. [...] Az orpheuszi költészet az igazi költészet, amelytől a tigrisek megszelídülnek, s amelyre a halak kidugják fejüket a vízből - az isteni szavak elementáris megnyilatkozása.”8

Mindkét recenzió a költői szó metafizikai érvényét hangsúlyozza, amelyre az eredendően a léthez tartozóként tételezett ősi kultúrformákhoz való problémát- lan visszatérés során tesz szert, s ez az immár „teljes értékű költői beszéd” mintegy isteni szóként a külső/tárgyi világot is képes visszavezetni a transzcendens léthez.

A Weöres Sándor-kötetből kiemelt szemelvények - amelyeken jól érzékelhető a hamvasi indíttatással mélyen rokon Várkonyi Nándor-féle rekonstrukciós törekvés, a Szíriát oszlopai műhelymunkájának eredménye - ugyancsak a költészet Homérosz előtti „ősállapota” felől kapnak a kritikában kitüntetett figyelmet. Hamvas, Várkonyihoz hasonlóan, már a harmincas évek második felétől, részben a Sziget-kör ösztönzésére küldetésének tekinti az európai kultúra számára a 19. század végéig ismeretlen vagy háttérbe szorított olyan szövegek fordítását és közzétételét, amelyeket az „őskori egyetemes hagyomány" képviselőinek tart. Ennek a homogenizáló víziónak a fényében ülteti át többek között Max Müller ötvenkötetes sorozatának angol nyelvű fordításaiból a Medúza-kritikát megelőző évben a Tao Te King, az Upanisadok és a Védák szövegét magyarra,9 majd 1943-ban ógörögből fordítja a kétkötetes Platón-kiadás

7 Turóczi József, Stefan George és kora, Nyugat, 1930, 6,476-477.

8 Hamvas, A Medúza, i. m., 117-119.

9 Az említett fordítások kéziratban maradtak, a Tao Te King-bői a Napkelet közölt szemelvényeket: Hamvas Béla, A Taotekingből: Bevezetés és fordítás, Napkelet, 1940,1,30-33. - Ke390