Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében
Bartal Mária ORFIKUS IMPULZUSOK WEÖRES SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN Bevezetés Amikor Mallarmé 1885 novemberében, egy Verlaine-nek írt levelében saját költői gyakorlatát a Föld orfikus magyarázataként („explication”) határozza meg,1 majd 1913-ban Apollinaire először alkalmazza e kifejezést modern kritikai terminusként a kubista festők egy csoportjára,2 olyan fogalmat használnak, amely az ókortól kezdődően egyike a legvitatottabb és legkülönbözőbb jelentéstartalmakkal ellátott kifejezéseknek. Orpheusz mitikus életrajzához és az orfikus szövegekhez kezdettől fogva a legkülönfélébb közelítésmódok kapcsolódnak: attól a szövegközpontú hagyománytól kezdve, amely az Orpheusznak tulajdonított szövegekre mint a legfőbb igazság letéteményeseire - vallási értelemben - tekint, a kései antikvitás platonikus gondolkodóiig, akik az írásokban komplex metafizikai rendszert keresnek, egészen a pragmatikus értelmezésekig, az életútváltás és a boldog túlvilági élet konkrét ígéretét kutató olvasatokig.3 (Az orfikus költeményekre természetesen nem rögzített szövegváltozatokként kell gondolnunk, hanem mint olyan folyamatosan bővülő korpuszra, amely magába építette a későbbi kommentárokat is.) A korai orfikus mozgalmak és Orpheusz személyének megítélése tekintetében jelentős fordulat ment végbe a klasszika-filológiában és vallástörténetben a huszadik század második felében: az általunk ismert legkorábbi görög papirusz, az i. e. 4. századból származtatott Derveni-tekercs feltárásának 1962-es eseménye óta, majd az újabb és újabb tárgyi leletek, főként aranylemezek előkerülésével. A papiruszon temetési szertartásrészletek, kozmogóniai fejtegetések s filozófiai kommentárok töredékei is olvashatók egy Orpheusznak tulajdonított hexameteres theogóniá- hoz. A szöveg, amelyre a kommentár vonatkozik, feltehetően az i.e. 6. század1 „L’explication orphique de la terre, qui est le seul devoir du poéte et le jeu littéraire par excellence...” - Mallarmé, Stéphane, Correspondance 1862-1867, ed. Marchal, Bertrand, Paris, Gallimard, 1959, 586. 2 Bővebben lásd: Standberg, Âke, The Orphic Voice: T. S. Eliot and the Mallarmean Quest of Meaning, Acta Universitatis Upsaliensis, 2002, 34 p, 55 lábjegyzet. 3 Rövid, rendszerező áttekintés például: Burkert, Walter, Orphism and Bacchic Mysteries: New Evidence and Old Problems of Interpretation = B., W: Kleine Schriften : 3, Mystica, Orphica, Pythagorica, ed. Graf, Fritz, Göttingen, Vandenhoeck und Ruprecht, 2006, (Hypomnemata: Supplement-Reihe, 2), 42-45. 388
