Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Tverdota György: A Nyugat és a Nouvelle Revue Franţaise első két évtizede
az ún. „keresztény kurzus” 1920 júniusában bekövetkezett a tragikus országvesztés. A folytonosság tehát az ország gazdasági, társadalmi és kulturális életében az 1914 előtti időkhöz képest teljesen megszakadt. A Nyugatnak is újra kellett kezdeni a történetét, noha a lap fennállása csak néhány rövid hónapra szakadt félbe. Személyes vonatkozásban, a szerkesztőket, a lap belső munkatársait tekintve a magyar irodalmi fórumban a folytonosság dominált, ha eltekintünk Ady és Kaffka Margit halálától. De a főszerkesztő Ignotus, a felelős szerkesztő Osvát maradt. Ez a helyzet változatlanul fennállt a húszas évek végéig, Osvát haláláig. Az NRF külső története ennél sokkal mozgalmasabb volt. Igaz, hogy a szellemi irányító változatlanul Gide volt, de a lap 1919-ben Jacques Riviere révén új felelős szerkesztővel indult újra. Riviere szintén megbetegedett, s az Osvát halálához hasonló hirtelenséggel halt meg 1925-ben. A lapnak új felelős szerkesztőre volt szüksége. Ezt a szerepet Jean Paulhan töltötte be. De Riviére halála a lap működésében nem okozott törést, Paulhan keze alatt minden változatlanul működött tovább. A külső fordulat mögött a belső folytonosság biztosítva volt. Ezzel szemben Osvát halála után*Ignotus, a főszerkesztő nevét levették a címlapról, s Babits és Móricz teljesen más szellemben kívánták szerkeszteni a Nyugatot, mint elődeik. Ebből nagy konfliktus, komoly belső törés keletkezett a folyóiratban. A francia folyóirat cégére, Marcel Proust, ugyanúgy az NRF újraindulása után nem olyan sokkal esett ki a sorból, ahogyan a Nyugat esetében Ady. Ahogy a Nyugatban a húszas években bontakozott ki Ady kultusza, úgy ebben az évtizedben a Proust-kultusz kialakulásának is a tanúi lehetünk. De az NRF-et nemcsak veszteség, hanem nagy nyereség is érte. Paul Valéry, aki évtizedekig hallgatott, a háború vége felé újra aktivizálódott, s munkáit az NRF- nek adta közlésre. A Nyugatban ilyen jelentékeny új személyi gyarapodás nem ment végbe. A Nyugat ún. „második nemzedéke” ugyan elindult, de belőlük inkább csak a húszas évek végére váltak jelentős nevek: Szabó Lőrinc, Illyés, Márai, Németh László, Szerb Antal és Halász Gábor ekkorra váltak meghatározó tényezőkké. A folytonosság látszata mögött a 19 előtti és utáni Nyugat között mély és széles szakadék képződik. Az új történelmi helyzet nem kedvez azoknak a rétegeknek, amelyek a háború előtt a Nyugatot támogatták. A liberalizmus és részben a polgári radikalizmus szabad érvényesülésének korszaka elmúlt. A polgárság 1919 után politikailag, társadalmilag, gazdaságilag leértékelődik. A Nyugat, amelyet a liberális polgárság felemelkedésének lendülete vitt előre, amely a városi civilizáció fejlődését hirdette a falusi életmóddal, a vidéki Magyarországgal szemben, amely a történelmi osztályok mentalitásával való szakítást támogatta, ’19 után vert helyzetbe kerül. A progresszió erői elbuknak, emigrálnak, vagy ha itthon maradtak, zavarodottan visszahúzódnak. Ignotus de jure a Nyugat fő- szerkesztője marad, de facto azonban Bécsbe emigrál, s csak távollétében „főszerkesztheti” a lapot. Babitsot és Móriczot is felelősségre vonják a forradalmak 352
