Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Cserhalmi Zsuzsa: Iskolapélda. A nagyralátó mesterség a Nyugat szerzőinek regényeiben
„a fényes reggelből beléptek a régi, rozoga gimnázium előcsarnokába, minden elsötétedett előttük. Nem láttak semmit. Úgy érezték, hogy hirtelen megvakultak, úgy érezték, hogy még éjszaka van. Azonkívül fáztak is.”13 14 Mivel az iskola - köztudottan - a ráció terepe, hiszen a ráció igénye teremtette, nyilván nem véletlen, hogy Novák Antalnak kedvelt kifejezése a világosság: „Izgatta azonban az, hogy annyi fáradsága kárba vész, s Vili mégsem érti, amit magyaráz. [...] Vili akkor megmukkant, s elárulta, hogy minden éppoly homályos előtte, mint azelőtt. Nováknak nem fért a fejébe, hogy más ne lássa világosan azt, ami pedig oly világos. Gyűlölte a sÖTÉTSÉGet [...]”u A feleltetési jelenetben Novák tanár úr villanyt akar gyújtatni az egyre sötétedő tanteremben, majd lemond róla, mondván: úgysem rajzolnak az órán, csak feleltetés van. A sötétség konkrét és jelképes, átvitt értelmű jelentése egymásba játszik, s a történetmondói irónia kétféle megértést, kétféle együttérzést eredményez: a tanár és a diák talán egyformán (el)szenvedője a kudarcnak, s - talán - mindketten hibásak is a kialakult helyzetben. Valószínű, hogy Novák hibásabb, mert: „Aki a lámpát viszi elöl, gyorsabban megbotlik, mint aki követi.”15 Novák Antal a regénynek a végkifejlet szempontjából kulcsjelenetében a szó szoros értelmében viszi a lámpát: „[...] valamivel éjfél előtt elhagyta a fizikai szertárat, s villamos kézilámpájával világítva az utat, kiért az épületből. Az utcára, újhold lévén, koromsötétség borult.” A megveretés, megalázás állati szintjén, amikor: „A vad legények úgy munkálkodtak, mint a gyepmesterek, [...] Novák tágra nyitott szeme rájuk világított.”16 A tettesek meglátása egy másfajta tekintetet is megmozdít a regényben. A megveretés után, már otthon a tanár: „Fölkelt az ágyból, meggyújtotta villanyt. Amikor a fény cikázata végigreszketett a szobán, úgy tetszett, hogy így jobb. Legalább látott. [...] - Vajon én vagyok-e a hibás? Lehet. Talán nem lett volna szabad azon az utolsó órán any- nyira elragadtatnom magam.”17 Miért éppen az utolsó óra jut Novák Antal eszébe? Miért nem az jut Novák tanár úr eszébe, hogy - ahogyan a nyolc év alatt 13 Kosztolányi Dezső, Aranysárkány, Budapest, Osiris, 2007, (Osiris diákkönyvtár), 18. 14 Uo., 111. - Kiemelések tőlem (Cs. Zs.). 15 Uo., 192. 16 Uo., 175-176. - Kiemelés tőlem (Cs. Zs.). 17 Uo., 191-192. - Kiemelés tőlem (Cs. Zs.). 338
