Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Szegedy-Maszák Mihály: Édes Anna: regény és/vagy példázat
riumba került, ott élt évekig, akkor hidegedett el iránta a férje, azóta csalta őt, udvariasan és finoman, de folytonosan csalta” (IV. fejezet). Patikárius Jancsi alakjának jelentőségét kiemeli, hogy a regény második fele e rokon érkezésének elbeszélésével kezdődik. Az ő jellemének elhamarkodott, túlzó, történetileg indokol(hat)atlan minősítése is könnyen a regény félreértését eredményezheti. „A modern kapitalista társadalom fogyasztásra beállított, kívülről irányított embere jelent meg benne".16 Nem ilyen következtetésre jogosítanak fel a regény szavai: „Hiányzott belőle a részvét, mely egy idegen életet is éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét. Az ifjúság könyörtelen nihilizmusa lakozott benne” (XI. fejezet). Ahelyett, hogy - „nérói vonásokat” - tulajdonítanánk neki, és/vagy a tizenkilencedik század végének kifinomult dekadenciájával hoznánk kapcsolatba, azt állítván, hogy - „Nérón át egyenes ágú leszármazottja Dorian Gray-nek és des Esseintes hercegnek”17 inkább arra célszerű fölhívni a figyelmet, hogy ezt a személyiséget a Tórlessben, vagy az Iskola a határonban megjelenítetthez hasonló nevelés, majd pedig az első világháborúnak, A zendülőkben körvonalazottal rokon hátországi tapasztalata alakíthatta: „Jancsi tizennégy éves koráig a sankt-pölteni katonai alreál- ban tanult. Amikor testvérbátyja, Sándor, a kárpáti harcokban elesett, Jancsit az apja kivette innen, beíratta az egri gimnáziumba. Egyetlen megmaradt fiát polgári pályára akarta nevelni. [...] Látta, hogy hullanak el mellőle tanárjai, idősebb osztálytársai, akik máról holnapra hősi halottak lettek. [...] Nyolcadikos korában besorozták, kiképezték, katonaruhában járt az előadásokra, mindennap várta, hogy a »menet«-be osszák, de erre már nem került sor.” (XI. fejezet). Ez a szövegrész azt tanúsítja, hogy az Édes Anna a magyar történelemnek arról a szakaszáról szól, amelyet nagyon sokan súlyos megrázkódtatásként jellemeztek. Kodály Zoltán például 1925-ben így tekintett vissza ezekre az évekre: „a háború egy egész generációt elpusztított, éspedig kettős értelemben: részben a csatamezőn; részben pedig olyan ifjúság nőtt fel az abnormis korban, amely nem tanult meg dolgozni, és amelynek erkölcsi felelősségérzése nagyon meggyengült”.18 Maga Kosztolányi 1920 májusában a Színházi Élet hasábjain így összegezte az előző évek tapasztalatait: „1914 nyarán bűvös és lidérces álom szállt szemünkre - az ördög küldte -, s megkezdődött számunkra a valóságban is az ember tragédiája. E rövid hat év alatt valósággal megvénültünk mindany- nyian: szegényebben lettünk hitben, és gazdagabbak tudásban. Mi is kiáltottunk, hogy milliók egy miatt, hallottuk a piacon a demagógok ordítását, láttuk az ötödik színt, amint Miltiadeszt, az ártatlant kivégzi a csőcselék, a hatodikban az istentelen hadigazdagok tivornyáját, a kilencedikben a parlament előtti 16 Király, i. m., 143. 17 Kiss Ferenc, Az érett Kosztolányi, Budapest, Akadémiai, 1979, 274, 287. 18 Kodály Zoltán, Visszatekintés: Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, 1, sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc, Budapest, Argumentum, 2007, 27-28. 302
