Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Sípos Lajos: A Nyugat és a „forradalmak” kora
„örök emberi” primátusának gondolatával, a „szellemi kultúra értékébe vetett hit” és „az Élet minden kényszerűségeinek mélyén eltemetett, fojtott, feledett” szabadság és felelősség fontosságának hangoztatásával.16 A politikától való teljes függetlenségüket demonstrálták a Vörösmarty Akadémia feltámasztásával, az 1918-as nagy szabású tervnek felelevenítésével. 1925-ben hozta a Nyugat Buday Dezső egykori jogakadémiai tanárnak, Babits unokabátyjának, a kecskeméti direktórium orgoványi erdőben kivégzett tagjának Jókairól szóló írását. Az 1918-as őszi forradalom és Buday Dezső tanulmányának közzétételével, és a folyóiratban Babits rájegyzésével a szerző sorsáról felidézték az új rendszer uralomra jutását, melynek legitimációjáért éppen 1925-ben és 1926-ban tett meg mindent a magyar kormány. Mindez akkor volt, amikor a Nyugat közzétette a maga új programját: a „magyar bíráló szellem” felélesztésének kívánságát, új pályázatokat hirdettek, a bírálatokba bevonták a Vörösmarty Akadémia tagjait, rendszeresen közöltek híreket a társaságról. Egyre több írás volt olvasható a Kárpát-medence népeinek irodalmáról. Bonkáló Sándor sorozatot kezdett az „orosz forradalom” íróiról. Az orosz kiadás előtt folytatásokban megjelent a lap hasábjain Gorkij műve, Az Artamonovok, melyben a harmadik generáció tagja az 1917-es orosz forradalom eszmei körében él. Tervbe vették társadalmi kérdések vitáját is. A felsorolt adatok azt is sugalmazhatják, hogy 1926-ig konszolidálódott a politikai rendszer, ezzel párhuzamosan pedig a Nyugatnak sikerült politikamentes közösségbe bevonni a legellentétesebb világnézetet valló írókat, a lap hasábjain megjeleníteni az anatéma alatt álló eseményeket és eszméket: az orosz forradalmat, a forradalom íróit és a Károlyi-korszakot, segítve az 1919 után emigrációba szorult írók és költők vissza épülését a magyar irodalomba. Ennek a jelentőségét növeli, ha az ekkor készült, a társadalmi közérzületet és közbeszédet reprezentáló regényeket idézzük fel: a Hannibál feltámasztását és az Édes Annát. Móra művét mint „korszak-regényt” Supka Géza, az 1926-ban betiltott Világ főszerkesztője kérte a szerzőtől. A regény cenzúrázatlan kiadása, a megszelídített szöveg eredeti formája jelzi, mennyire meghatározó volt a közbeszédben az antiszemitizmus, a történelem menetének és a trianoni békediktátumnak az összekapcsolása, egy népcsoport „bűnei”-vel, miként érvényesült a numerus clasus, mennyire helyénvalónak találta ezt „az utca embere”17 meg 16 Babits Mihály, Új klasszicizmus felé = B. M., Esszék...: 2, i. m., 137-140. 17 Supka Géza 1924-től többször kérte Mórától a „korszak regényé”-t, melyet az író 1925-ben fejezett be. A kézirat eltűnt, majd kalandos úton előkerült. A regény, a Hannibál feltámasztása, először 1949-ben jelent meg a Magyar Nemzetben folytatásokban. 1955-ben adták ki először könyv alakban. Mindkét változat a korszak politikai kívánalmai szerint cenzúrázva jöhetett csak. Például ilyen - szögletes zárójelbe tett - részleteket húztak ki a regényből: „Dia [aki tudta, hogy mennyire utáltam a tovarisokat az örökös csókolódzásuk miatt] kerekre nyitotta álmosan hunyorgó szemeit.’’; „[Láttam én azt a muszkáknál, hogy mit tesz az, amikor az alsók ütik a felsőket!]’’; ,,[A természetrajz-földrajz szakos kollégának valamikor szombaton szokott lenni a vasárnapja, 287
