Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Angyalosi Gergely: Neovojtina esztétikája

1936-ban, a Szép Szó ban megjelent utolsó „Neovojtiná”-jára. Ez az írás mintha lassú átalakulást jelezne Ignotus művészettörténeti elképzeléseiben. A regény „halálának” önironikusan kifejtett, tehát erősen idézőjelbe tett gondolatából indul ki. Voltaképpen az elmondott történet kikopását regisztrálja az elbeszélő prózából. Ma a történet akkor sem tud fontosságra vergődni, ha az író erőlteti, állítja. A mai regény „vagy írásmű, de akkor nem történet, vagy történet, de akkor nem írásmű”. Ezzel párhuzamosan a lírai költészet szerepét mindinkább a zene és a filozófia veszi át (ezt a gondolatot már egy 1860-ban született Wag- ner-írásban fellelni véli). „A fejlődés titkához és természetrajzához tartozik - írja - hogy mikor van lift, az ember nem tud gyalog járni az emeletre - így nem tud ma verset írni, mert amire ez való volna, azt a zene jobban tudja.”15 A jelek szerint tovatűnt az a kissé naiv történeti optimizmus, amely a korábbi, spirális fejlődésmodellt sugallta. A líra persze nem szűnhet meg, hanem tovább me­nekül, éspedig pontosan a történet fogságából kiszabadult prózába: ezért szív magába annyi lírai és hangulati elemet a kortárs regény. Ami pedig minden­képpen megmarad a költészet számára az a filozófia, „amely mindig költészet volt, csak nem tudta, hogy az”. A filozófia mint a gondolat lírája - mai szemmel olvasva ezeket a sorokat, nehéz nem gondolnunk Heidegger költészetfelfogá­sára, vagy akár Derrida koncepciójára az irodalom és a filozófia viszonyáról. Ignotus, mint évtizedekkel korábban is, a Neovojtina esztétikai vázlataiban is rendkívüli érzékenységgel és sokszor korát megelőzve mutat fel jelenségeket, problémákat, alternatívákat. Finom mérőműszerként jelzi a művészetek fej­lődésének szeizmikus mozgásait. Alkatához híven nem dolgozta ki a felvetett problémákat, inkább csak feladta kortársainak a magas labdákat - amelyeket aztán jobbára senki sem ütött le. 15 Ignotus, Művészetek és műfajok = Ignotus válogatott írásai, válogatta, szerk. és az előszót írta Komlós Aladár, Budapest, Szépirodalmi, 1969, 600. 279

Next

/
Thumbnails
Contents