Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Angyalosi Gergely: Neovojtina esztétikája
Angyalosi Gergely NEOVOJTINA ESZTÉTIKÁJA Ignotus 1926-1927-ben publikálta „neovojtináit” a Nyugatban, szám szerint hatot. (Még egy cikkét ismerjük, amelyet ugyanezzel az alcímmel látott el, ezt 1936-ban közölte a Szép Szó.) A sorozat első darabja - a Költés és Való - még szorosan tapad az Arany János-i problematikához.1 A későbbiek során mindinkább eltávolodik a művészet és a hétköznapi valóság viszonyának boncolgatásától, az egyes művészeti ágak belső törvényszerűségei, a költői nyelv sajátosságai, végül pedig a fordítás paradoxonai felé. A Vojtina Ars poétikája ezerszer idézett, de ritkán elemzett sorától indítja gondolatmenetét: „»Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa«”.2 Ignotus elhárítja azt a kézenfekvőnek látszó értelmezést, mely szerint Arany a platóni ideára, a tiszta gondolatra utalna az „égi más” kifejezéssel. Egyrészt azzal érvel, hogy Arany így ellentmondana a saját költészetére vonatkozó meggyőződésének, amelynek nagyon fontos összetevője a konkrétumokban gyökerezés, a híres „epikai hitel”. Másfelől arra hivatkozik, hogy a művészet hatalma éppen abban mutatkozik meg, hogy a legirreálisabb mozzanatokat is realitássá képes változtatni. A költészet, mondja, „éppen ott kezdődik, hol még a romantika, a fantasztikum, az absztrahált s az ideális is, ha a legveszekedettebb bukfenccel áll is a fejére, realitás, valóságosság gyanánt hat”3. Ugyanúgy játszik tehát a „valóság” szó értelmezési lehetőségeivel, mint Arany, csak éppen megfordítja a gondolatmenetet. „S amit tapasztalsz, a konkrét igaz, / Neked valóság, egyszersmind nem az" - figyelmeztetett a nagy előd a „bölcselmi eszme” magasabb valóságfokára, egyszersmind pedig arra is, hogy a megmunkálatlan, s főleg a nem megválogatott valóságdarabok nem illeszthetők a műalkotásba. Ha a költő ezzel próbálkozna, csupán az árnyvilágot ragadná meg, utal Arany - ezúttal egyértelműen - a nevezetes barlanghasonlatra. Babits 1919-es egyetemi előadásaiban az eszményítés fogalma kapcsán hivatkozik a Vojtina-versre. „Vannak élmények, melyek sohasem asszimilálódnak. [...] És itt Arany egy hasonlatot mond az óriáskígyóról, amelyik szarvast nyelt el, de agancsát nem tudja lenyelni, megemészteni. Ez az agancs jelképe annak az élménynek, mely Arany szavaival élve, képzelmi szósszal le nem önt1 Ignotus, Költés és Való: Neo-Vojtina, Nyugat, 1926,13, 62-64. 2 Uo„ 62. 3 Uo.,62. 273
