Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Schiller Erzsébet: A kortárs képzőművészet megjelenési módjai a korai Nyugatban
képzőművészeti anyaga a kor átlagszínvonalából semmiképpen sem emelkedik ki. A lap kiállítása és a képzőművészethez való viszonya, műkritikái között természetesen nincs közvetlen összefüggés, de a szerkesztői ízlésről mégis árulkodik. Mivel a Nyugat külsejében is vélhetően Osvát elképzeléseinek a szülöttje, ebben az értelemben a Szerdáról, a legszebbnek tartott, a képzőművészetet az irodalommal legalábbis egyenrangúan kezelő lapról mint Nyugat-elődről nem érdemes beszélni. A Figyelő címlapjától és néhány könyvdíszétől eltekintve - Beck Ö. Fülöp munkái - afelé a lapeszmény felé mutatnak, amit majd a Nyugat képvisel az első időkben. A Nyugat első két évében a lehető legpuritánabb külsőt mutat, a lapról szükséges tudnivalókon (szerkesztők, tartalom) kívül a címlapon csak Beck Ö. Mikes-plakettje látható, a Figyelő rovat fölött pedig a kitárt szárnyú madarakat ábrázoló könyvdísz egy éven át, amíg a címlapon is szerepel a lap neve alatt, hogy „A Figyelő új folyama”. Anélkül, hogy a Nyugat könyvművészetének bemutatására vállalkoznék, csak megemlítem, hogy a könyvkiadásba Osvát Ernő nemigen szólt bele. A kiadványokat és címlapjaikat a kezdetektől Falus Elek tervezte. A Nyugat címlapja 1910-ben azután újul meg, akkor jelenik meg rajta a jellegzetes növényi ornamentika, amikor Falust, „a Münchenen és Londonon keresztül Berlinbe került magyar művészt Ignotus igen megtisztelő hangú levélben invitálta a Nyugat gárdájába”4 Ha megnézzük az Osvát szerkesztette lapokat a képzőművészet szempontjából, azt kell gondolnunk, hogy Osvát mintha hárította volna a kép és a szó együttes szerepeltetésének kézenfekvő csábítását. Maradjunk még egy pillanatra az illusztrációknál, műmellékleteknél. Ha nem számítjuk az Ady-szám- ban megjelent Székely Aladár-fotót, az első műmelléklet - Kernstok Károly rézkarca - abban a számban jelenik meg, 1912. július 1-jén, amelyben Ignotus bejelenti, hogy átveszi a lapot, és Osvát neve a fő munkatársak közé kerül. Talán ez a gesztus mégsem vagy nem mindenben csupán formaság volt, amit bizonyíthat ez a változás is. A lap első két évében a képzőművészeti kritikáknak, beszámolóknak szinte egyetlen szerzője van: Lengyel Géza. Kernstok Károly híres írásáig, a Kutató művészetig (1910. január 16.), Lengyel gyakorlatilag egyedül képviseli a nyuga- tos ízlést. (Kernstoknak természetesen nem a Nyugat felkérésére írt előadását közli a lap.) Mindezt azért tartom említésre méltónak, mert a fentiekből következően az a feltételezésem, hogy Osvát nem tartotta különösen fontosnak a képzőművészet beemelését a Nyugatba. A lap követi a magyar művészeti élet jelentős eseményeit, kikristályosodik hamar az is, hogy az akadémizmust a képzőművészetben éppúgy elutasítja, mint az ennek megfelelő irányzatokat az irodalomban, hogy kedves festői az impresszionisták, a nagybányaiak közül 4 Lengyel Géza, Falus Elek és a Nyugat, Nyugat, 1932, 7,417. 264
