Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Földes Györgyi: Színek, illatok, szimbólumok. Babits érzetesztétikája
kies megelevenítése. Álomtükrözés egyébként abból a szempontból is, hogy - amint például maga Babits is megjegyzi Az európai irodalom történetében - az amour courtois, az átszellemült, keresztény szerelem egyfelől ugyan az amor sanctus földi mása és tükröződése, utóbbi viszont nem teljesen mentes a földi erotikától.26 A versben vizuális, auditív, taktilis és olfaktív képek váltakoznak, s ha figyelembe vesszük, hogy Nietzsche meghatározása szerint az apollóni művészet szemléletes, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a madonna megjelenítésének szagláson alapuló aspektusa nem igazán tartozik ide, legfeljebb abban az esetben, ha hozzávesszük a vele analógiásán kialakuló látványt is. Mindazonáltal Babits szerint a szaglás a legkevésbé érzéki, a legspirituálisabb érzék, tehát a legharmonikusabb is, így aztán ez a legalkalmasabb szemlélődésre kész állapotba hozni minket. (A vallások ezt mindenkoron ki is aknázták, a katolikus egyház például a tömjént esztétikai áhítat felkeltésére alkalmazta, mint ahogy Wolfram énekében a fehérruhás madonna bőre ugyancsak tömjént párolog.) A szaglás tehát szellemibb, mint a Nietzsche által apollóninak tekintett szobrászat vagy az építészet anyaga. S valóban: a versben a megénekelt asszony körvonalai látszólag megelevenedett, mégis álomképszerű szobrot adnak ki, hasonlatosan az Óda a Szépségről műalkotásként - szoborként, képként - létező Madonnájához, aki a szférák zenéjére táncol mozdulatlanul, ekképpen hangol a lírai én „húros szívére” „nagy harmóniát” de majdan, külső burka elpusztulván, örökéletű esztétikai lényege a „végtelenbe száll” A másik véglet Tannhäuser dionüszoszi poétikájában fogható meg, Nietzsche szerint ugyanis a teljes mámor eléréséhez, a testi szerelemben való vad egyesüléshez, az eggyé váláshoz és önfeledettséghez már „az ember szimbolikus képességének legmagasabb teljesítménye” szükségeltetik. Ekkor „Mája fátylának megsemmisülése, az emberi nem, sőt a természet géniuszként való eggyé egyesülés érzése tör [...] kifejeződésére”.27 Ezt az élményt ebben a szövegben az antinomikus, sőt oximorikus alakzatok jellemzik, például a tűzként vagy jégként égető szerelem, vagy: „a kín a kéjtől nem rúg el” tapasztalatának megfogalmazása, holott a minden egy élményre utalhatnának éppen az univerzális analógián alapuló szinesztéziák is. (Baudelaire-nél például a szinesztézia, a metafora, az oximoron, és a hasonlat mind-mind gyakori alakzat, lévén az összes analogikus szemléletre mutat). A szóképek efféle kettéválasztása talán Babits azon meggondolásának eredménye, hogy innét már száműzzön minden érzékiséget, vagy esetleg az, hogy az apollónikus-dionüszoszi ikerversek kontrasztjának erősítésére eltérő versszervező elvet vigyen végig. Talán inkább a második megoldásra kell szavaznunk, hiszen a Szagokról, illatokról egyik lábjegyzetében éppen a Babits által dionüszikusként kategorizált swinburne-i életműből 26 Babits Mihály, Az európai irodalom története, Budapest, Szépirodalmi, 1979, 160-161. 27 Nietzsche, Friedrich, A tragédia születése, avagy görögség és pesszimizmus, ford. Kertész Imre, Budapest, Európa, 1986, 35. 259
