Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát
mint amit mond.”54 55 Hogyan is fogalmazott Gyulai: „Amit elbeszél, a legtöbbször sokkal kevesebbet ér, mint az, ahogy elbeszéli'.™ Széttartó erővonalak A Gyulai és Osvát közötti rokonság gondolata szerepelt már abban a cikkben is, amelyet Schöpflin Aladár írt Osvátnak a Nyugattól való (akkor véglegesnek látszó) távozására a folyóirat 1919. évi első számába. Schöpflin Osvátot „karakterre a Gyulai típusából való emberinek nevezi, kiemelve mindkettejük ragaszkodását meggyőződésükhöz, majd Schöpflin hozzáteszi, hogy Osvátot „ellentétbe juttatja Gyulaival és iskolájával az irodalmi szabadság tágabb, liberálisabb értelmezése. Osvát nem állít a művész elébe sem a konvenciókból, sem a köznapi illedelmi szabályokból, sem a tradícióból akadályokat, szerinte az írónak mindent szabad, amit jól meg tud csinálni.”56 Schöpflin itt nyilvánvalóan a kortárs szerkesztő gyakorlatából vonja le következtetéseit, ám a századelő Osvátja - vagy amennyit eddig láttunk belőle - normatív bírálónak minősül, sőt, számunkra Gyulai látszik liberálisabbnak, mintha ő jobban figyelne arra, hogy az író „jól meg tudta-e csinálni” azt, amit akart. (Messzire vezetne, de érdemes volna elgondolkoznunk azon: volt-e olyan alkotás a Gyulai által elutasítottak között, amelyet felnőttként, ma is remekműként olvashatunk?) Mindazonáltal dolgozatunk még korántsem győzhette meg az olvasót Gyulai kritikai liberalizmusáról, hiszen Gyulai a maga főtörvényeit - például: Legyen lélektani hitel és mindez eszményítve legyen! - mindig számon kéri, su- gallván, hogy e kívánságok jogosultsága némi józan ésszel belátható, s ha valaki minderre nem lenne képes, ott más baj is feltételezhető. Az engedékenység egy nehezen argumentálható jellegzetességből, az elmondás mikéntjéből, vagy még inkább, egyéni ízéből volna kimutatható. Első olvasásra is feltűnik, hogy a Gyulai-bírálatok túlnyomó részét a művek tartalmi összefoglalása teszi ki, s a teoretikus szembesítések csekély hányadot foglalnak el. Mindazonáltal az az állítás is félrevezető, hogy Gyulai csak történetet mesél, hosszabb kritikáiban a címtől, az előszótól kezdve - sőt a szerző korábbi könyveihez vezető szálakra is figyelve - az író kiinduló elképzeléseit tárja fel, s újraalkotja a művet. Az olvasóval szinte együtt haladva, példák segítségével mutatja meg, hogyan dolgozott az író, s egyúttal „a hogyan lehetett volna jobban?” kérdésére válaszolva kiigazítja azt, amit tökéletlennek ítél. S közben megvizsgálja, igazak-e a jellemek, hiteles-e a cselekmény - de az alak- és történetformálás számos más konkrét fogásával együtt. Például a Szerelem bolondjait elemezve kímélet54 Osvát, Szomaházy István : Ella kisasszony, i. m., 361. 55 Gyulai, Újabb magyar regények, i. m. = Gy. P., Bírálatok..., i. m., 101-102. 56 Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Nyugat, 1919,1,3-6, i. h. 5. 156
