Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija
megtartó, a megosztottságokon túlemelő erejére is.119 Különösen nagy gondot fordít arra, hogy eloszlassa a magyar írók kishitűségét.120 Lelkesítő szózatát a sursum corda szavaival zárja - mintegy dacolva a körülmények hatalmával, ahogy regényhőse, Moviszter doktor is.121 Kosztolányi szerét ejti (persze az első részben, az irodalmi élet anomáliáinak felsorolásakor), hogy az Ady-pamflet védelmére keljen: „Kritikánk nincsen. [...] Ennek a kritikátlanságnak tudható be, hogy az önálló véleményt eleve gyanakvással fogadják, s felhördülnek rá. Nem szokták meg a szabad szót, nem bírják megérteni, hogy valaki politikai érdek, konc nélkül más véleményen lehet egy irodalmi kérdésben, mint jómaguk. [...] Kritika híján az irodalom államformája az, ami az ancien régime-é: királygyilkossággal enyhített zsarnokság. Vérengző pártok rémuralmában élünk. A gondolatszabadság ebek harmincad- jára jutott. Senki se mer nyikkanni. Ez a közös egyetértéssel gyakorolt pártcenzúra, mely műveleüenségével, ingerlékenységével, kölcsönös büntetőexpedícióival egymást támogatja és táplálja, egymás erejét növeli, rettenetesebb minden hivatalos, nyílt cenzúránál. Ennek esik áldozatul az irodalom közös ügye.”122 Úgy veszi védelmébe az önálló vélemény jogát, hogy ellenfélként az irodalmi életet maga alá gyűrő politikai - méghozzá sok párti - cenzúrát nevezi meg. De rejtettebb módon is mentegeti az Ady-pamflet pozícióját: az előadás an- tinomikus szerkezetével mintha azt akarná sejtetni, hogy a negatív lenyomat szükségképpen feltételez pozitív hozzáállást is (és itt a tét jóval nagyobb, mint egy költői teljesítmény megítélése). S még ennél is fontosabb, hogy „a jósok, a boncok” ellenében ható „latin műveltség” úgy jelenik meg, mint az Európához tartozás öröksége és parancsa: „El mindennel, ami vidékiesség, lomposság, középszerűség. Az a gondolat és érzés, mely nem jelent a világnak is ugyanannyit, amennyit nekünk, seny- vedjen el csírájában. Európa nem idegen tőlünk. Néha visszafáj szívünk ázsiai 119 „Minden nagy költészet családias. [...] Nyelvünk szellemében él, melyben összeforradunk valamennyien, akármiféle politikai hiten élünk. Nem dicsekszünk azzal, hogy hűek vagyunk ehhez a nyelvhez. Mi magunk vagyunk a hűség. [...] Mi magunk vagyunk ez a nyelv. Vér vízzé válhat, pártot is üthet, de ez a szellemi közösség megronthatatlan, elmozdíthatatlan.” - Uo., 15. 120 „Múltkor egy tizennégy éves fiú negyvenfokos lázban feküdt. Éjszaka, mikor betakartam, félrebeszélt. Egy szót mondott lázálmában: Gárdonyi. Nem tudtam, hogy olvassa és szereti őt. Most tudtam meg ezt, és most, a betegszoba csöndjében tudtam meg azt is, hogy mi a magyar író halhatatlansága. Egy budapesti diák éjjel, lázában olyasvalakiről beszél, akit sohase látott, csak a lelkét ismeri. Nem egy nép lélekszámától függ az irodalom becse, hatóereje. Az a nép, mely megteremtette a görög irodalom aranykorát, nem volt nagyobb, mint három mostani falunk lakossága." - Uo., 16. 121 „Ez a küldetésünk - »áldjon vagy verjen sors keze« ez a mi küldetésünk. Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim.” - Uo. - Moviszter doktor is a mise szavait mondja magában, amikor a bíróság előtt Édes Anna védelmére kel. - Vö.: Kosztolányi Dezső, Édes Anna, i.m., 185. 122 Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó..., i. m., 10-11. 113
