Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Laczkó Géza Naplója - 1914
434 I LACZKÓ GÉZA NAPLÓJA váltja fel. Rettenetes az a sok vér, nyomor, béna, beteg, sebesült, keserűség, lehangoltság, amit ez a háború már idáig is okozott. A polgárőrségre, még meg se kezdtem, már ráuntam. Borzasztó kedélyállapotban vagyok, pedig mitől félek. Elmenni? Nem. Nyomaszt az európai sok hazudozás, rejtegetés, szépítgetés, minden nyugalom és nagyszerű halála. A háborúért, azt hiszem, már senki sem lelkesedik, s néha szinte azt kívánom, verjenek meg bennünket végképp, hogy már vége legyen. Utoljára mégis mi maradunk alul, mért hát akkor e szörnyű emberpusztítás? Semmi sem érdekel, csak a reggeli lap, van-e hivatalos jelentés, s mit tartalmaz? Erőt kell vennem magamon, ha gondolkozni akarok, s előadás közben parancsolólag lép föl bennem a tiltás: elég! Miért beszélsz a Zrínyiászról, Gyöngyösiről?114 minek? mily kicsiséggé lett az eddig neked legnagyobb dolog! írásról szó sincs. Szétforgácsolva siklik rajtam keresztül nap nap után. Hát mért nem megyünk, ha menni kell? Csak ne ezt a tespedő bizonytalanságot! Undorító világrész Európa. Nem hiába vágyódtam valahová keletre éveken át, szomorúan igazolták az idők. Kúpos nádtető mellett guggolni az őserdő szélén, gyümölcsöt szedni, árnyékban aludni, s ha harcolni kell, lándzsával, pajzzsal mutatni egyéni kiválóságot! De így! Esetleg kifeküdni a mezőre, s várni, míg egy buta gránát szét nem szakít! Mért hát az ész, erő? Hogy technikává fújva öljön, romboljon? Ha volt valaha valakin iszonyú felelősség egy háború miatt, ma van, s az Isten átka vele. Ki az oka? - fogják majd kérdeni a nemzetek, ha majd mindennek vége, s csak akkor jön el a nagy tisztogatás. Meghalni szép, ha van miért! De így? Felborult a világ, s most reszkessen igazán Isten sírja a szent honban! S ha erőm lenne melléje állni vagy ellene szegülni! Egyik sincs. Állok és várok, mint aréna homokján a keresztény az oroszlánketrec rácsa felé fordulva. Ha mellé hajtana a meggyőződés, porszemként vesznék el e bőgő számumrohanásban,115 de magammal vinném lelkem erejét. Ha ellene szegülnék, nevetséges szalmaszál gyanánt taposna szét a törvény, s kinek használnék vele? O, érzem, hidegen venném célba idegen szeretők, apák zöldruhás rajvonalát, mert legyen úgy, ahogy mások akarják, de végezzünk már valahogy. Itt nyavalyogni értelme kihullott polgári foglalkozásban mint robotos rettenetesebb minden kínnál, s elmenni még se szeretnék. Okt[óber] 30. Távol nyugaton nem megy valami fényesen a németeknek, úgy látszik, sok embert vesztenek, s biztos, hogy nemigen haladnak előre. Varsó alól 114 Gyöngyösi István (1629-1704) költő, országgyűlési követ 115 számum: homokviharral járó viharos erejű szél
