Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1917

Aug[usztus] Akkor történt, hogy Róbert utazott ifj. Wekerle Sándorral,124 és beszéd közben úgy fordult a dolog, hogy Róbert Jenőt beajánlotta egy törökor­szági kiküldetéshez. Levélváltás kezdődött akkoriban ezen ügyben, és Jenő már látta magát mint „kiküldött" az Aranyszarv125 partján. Akkori­ban sokat beszéltünk erről a lehetőségről - bár én szokásos pesszimizmu­sommal ellensúlyoztam Jenő vérmes reményeit, ami őt nem akadályozta abban, hogy török tanulmányait rendszeresen és vasszorgalommal ne folytassa. Hamar teltek a szép augusztusi napok. Egész brunecki tartóz­kodásunk alatt remek szép idő kedvezett. Ezáltal a gyerekek legfőbb örö­mére az uszodát is rendszeresen látogattuk, ahol Sanyi első úszóleckéit vette. Nem félt a víztől, csak figyelmetlen, és ezért nehezen tanult, nem is szabadult fel. Hansi csak a homokfürdőt kedvelte, és én sem mertem a hideg vízzel még próbálkozni. Mariska nagyon kitűnő szolgálatai és kellemes társasága egészítették ki a jól sikerült nyaralást. Csodálatos ol­csóság és a háztartásnélküliség egész ideálissá varázsolták a helyzetet. 382 I LÉNÁRD JENŐNÉ HOFFMANN ILONA NAPLÓJA Szeptember] Mikor a „Graben" nagy gesztenyefáinak elsárgult leveleit először kapta föl a forgószél és hurcolta végig a széles utcán, szinte a szívembe sü­völtött és sajnálkozva éreztem, közel az ősz, itt kell hagyni ezt a kedves fészket! Siettünk mindent jól kiélvezni. Megjártuk a vidéket keresztül- kasul, ettünk sok-sok remek vajkörtét (kg 1.60) és tiroli almát (K 1.20),126 amennyi fért belénk. Sanyi óriási étvágy dacára nem hízott, mert agyonra futkározta magát - még ráadásul három-négy órás sétáinkra.127 Szeptember] 1-jén Mariskának hirtelen el kellett utaznia - és én egye­dül maradtam a gyerekekkel. Akkor már kissé melankolikussá tett az őszi hangulat, a hűvösödő esték egyedülléte, a tiszta, selymes kék ég, a verőfényes délelőttök és a levélhullató szelek az idegeimre mentek, kí­vánkoztam haza, de késett a kiutazási engedélyem, valami buta feljelen­tés miatt, amit szövetbevásárlás végett tettek ellenem! Utóbb kisült, hogy semmi hibát nem követtem el, mert csak 10 m-t vettem, és nem 30-at, ahogy jelentették, de nem szerettem ezt az ügyet. Tény, hogy olcsó világ 124 Ifj. Wekerle Sándor (1878-1963) Wekerle Sándor miniszterelnök fia, ekkor a Kereske­delmi Akadémia tanára, a világháborúban önkéntesként szolgált, századosi rangban szerelt le. Az epizódról lásd Családtörténeteim, 103. 125 Aranyszarv-öböl Isztambulban 126 Feltehetően mindkét esetben korona/kilogramm mértékről van szó. 127 A naplóíró utólagos bejegyzése: „Egy este a ház előtt folyó patakba beleesett, szeren­csére egy méterrel odébb, mint a malom volt, amely elvitte volna. Meg se hűlt, de jól kikapott."

Next

/
Thumbnails
Contents