Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1917

1917 I 379 túlságosan izgató napi híreket! Az Isonzónál és a nyugati fronton megint patakokban folyik a vér!114 Itthon a választójog115 körül izgul az ország, reménykednek a feministák, hogy most fog ütni az ő órájuk - de én csak nyugodni, csak erősödni vágyom, engem most egy kérdés izgat igazán, hogy fogunk-e kapni engedélyt júl[ius] 1-jén Bruneckbe utazni, és Jenő jöhet-e értünk? Gondolataim ott járnak a Schlossberg116 körül, ahol már lakásunk ki van bérelve két hónapra, és ahol szép napokat remélek tölte­ni. Tildáék vendégszeretetét erősen igénybe veszem, mert a gyerekeket, akik csak vizitbe jöttek, egészen itt tartottam. Oly boldogok a szabad­ságban! Sanyi a közeli réten tombolja ki a hosszú télen át felgyülemlett energiáját. Milyen jó volna, ha nem kellene soha a városi élet béklyóiba szorítani a gyerekeket! De szép is az a tarka, virágos, illatos, pillangós rét - ahonnan lelátni a városra és a Dunára, le egészen Budafokig. A város ott lenn egész csendesnek, szinte kihaltnak látszik, pedig most is millió ember szenved és őrül és kínlódik ott lenn! Innen csak egy tengernyi épü­let, és közöttük folyik egy fényes szalag - mégis az ország szíve lüktet itt. Egy tekintettel átfogom az egész képet - éppúgy, mint egy mozdulattal becsukom ezt a kis füzetet, közel három év történetét, csak három hosszú háborús évé -, míg ott lenn az a város egész életemnek bölcsője, tanúja, könyve! Egy kis szürke élet, amilyen ott lenn egymillió él, és amilyent ott künn bömbölő ágyúk és szörnyű robbantások milliószám semmisítenek meg! De ez az enyém. 1917. VI. 16. 1917. jún[ius] végén Kétheti kellemes svábhegyi üdülés után, amely alatt némiképp össze­szedtem magam, arra a rég várt jó hírre jöhettem vissza a városba, hogy megkaptuk az engedélyt a tiroli nyaralásra, és Jenő már útban volt is ér­tünk. Még kissé gyenge egészségben, de vígan és boldogan szedelőzköd- tünk össze a nagy útra - összesen négy db kézipoggyásszal és sok jó re­ménységgel indultunk el jún[ius] 28-án Jenő kíséretében. Nélküle igazán nem jutottam volna el Tirolba. Bécsben olyan óriási tömeg utazott a Déli vasúton, hogy csak úgy jutott nekünk ülőhely az éjjeli útra, hogy Jenő hihetetlen ügyességgel kijárt egy külön fülkét a tiszti vagonban, abból is úgy kellett állomásparancsnoki karhatalommal kitessékelni a már benn 114 Az 1917. május 12-től június 8-ig tartó tizedik isonzói csatában Görztől északra és dél­re az olasz csapatok kerekedtek felül; 1917. június 7-én brit offenzíva indult a Messines gerincen Ypres-től délre, hogy visszaszerezzék azt, amit az első és második ypres-i csatában elvesztettek. 115 az általános és titkos választójogért való küzdelem 116 a brunecki várhegy

Next

/
Thumbnails
Contents