Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Erdélyi József Naplója - 1916

1917 I 343

1917. április 20-án.

Mostanság, hogy olyan békehangulatok lógnak a levegőben, nagyon sokat foglalkozom a jövőmmel. Mi lesz velem? Milyen pályára menjek? Igaz, hogy még nagyon korai, mert még csak arról lehet gondolkozni - s még arról is felesleges -, hogy mi nem akarok lenni, ti. hősi rokkant, szánalmas nyomorék, a család terhe, tehetetlen béna. De ha ezt az eshetőséget kiveszem is a számításból, egy titkos kéz józan útról folyton csak regénybe vezet. No, majd lesz belőlem valami civilben is, csak most ne legyen belőlem - hősi halott.

*

1917. május 2-án.

Szabadságon vagyok megint. Rengeteg írnivalóm volna, de tizedrészét sem fogom megírni. Most kint vagyok a pusztán, és gyönyörködöm benne. Én látom rajta a sok szépet igazán, hiszen pusztán születtem. Szeretnék egy egész ciklust írni, csupa pusztai hangulatokból.

*

Pusztai hangok

Alkonyat

I.

Hús szellő jár s a nyáj csilingel. Nyugaton már az alkonyat Tépett, óriás szirmokat hint el.

Köztük a Nap már süllyedő félbe! Olyan a messzi fák fölött,

Mint egy óriás tojás székje.