Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Előszó (Molnár Eszter Edina)
ELŐSZÓ I 9 az őrületig fokozódó félelemig és az autonómiáját vesztett élet tehetetlen haragjáig terjedően. Habár az érintett szerzők jellemzően nem csupán életük ezen szakaszáról írtak naplót, visszaemlékezést vagy emlékiratot, az itt közölt dokumentumok egyike sem egy korábban kezdett naplófolyam része. Mind az öt esetben önálló forrásról van szó, keletkezésüket a környező világ felfordulása ihlette. A megírásukkal megvalósítani kívánt célok azonban a legváltozatosabbak voltak: a praktikum, a megörökítés, az emlékezés és emlékeztetés, valamint a feldolgozás könnyítése egyaránt motiválták szerzőiket. De a legfontosabb mindezeken túl (ami nemcsak az itt közölt, de valamennyi traumatikus viszonyok között keletkezett személyes forrás közös célja): a túlélés, aminek eszközéül a belső világukba való visz- szavonulást, az írást választották. A kötet címévé emelt Laczkó-idézettel az otthonos világát vesztett értelmiségi alakjára kívántunk rámutatni. Az írás motivációjával és a szöveg funkciójával szoros összefüggésben áll a műfaj kérdése. Az egyes szövegek között jelentős eltérések mutatkoznak abban, hogy szerzőjük mire helyezte a hangsúlyt. Ennek megfelelően a naplók határa összemosódik a dominánsan a külvilág történéseire koncentráló krónikával, a visszaemlékezéseké az emlékirattal. Lénárdné és Laczkó mindvégig a politikai események és a magánéleti vonatkozású történések leírásai között ugrál, Erdélyi ugyanebből az eljárásból hamar a régmúlt szerelem emlékeibe menekül, Dánielné bár gyakran beszél az érzéseiről, privát szférájából kizárja az olvasót, míg Bauer a számára el nem fogadható realitást zárja ki csaknem teljesen a feleségéhez intézett sorokból. De műfaji elmosódás érezhető a napló és a visszaemlékezés között is, hiszen a szövegek többségében a szerző egy bejegyzés alkalmával rendszerint nem egyetlen napra tekint vissza, hanem sokszor hetekre, hónapokra (Dánielné, Laczkó), esetleg évekre (Lénárdné). Bauer levelei pedig sokkal inkább emlékeztetnek naplóbejegyzésekre, amelyekben bár van és folyamatosan jelen van a címzett, de alig folytatnak valós párbeszédet vele. A személyes szövegek szubjektív jellegükből és fenti tulajdonságaikból fakadóan több szempontú forráskritikát igényelnek. A betöltendő funkciók és a címzettek személye jelentős, az értelmezéskor figyelmen kívül nem hagyható nyomot hagynak a leveleken (Bauer) és a(z esetlegesen) mások számára írt naplókon (Dánielné). Az emlékező szándékolt torzításai mellett, különösen a visszatekintő jellegű írások esetében (Dánielné, Lénárdné és Laczkó) számolnunk kell az emlékek halványulásá- val, átformálódásával, valamint a megélés, megtapasztalás és az emlékek megírása közt eltelt időből származó utólagos, rárakódott tudással is. Annak ellenére, hogy a narráció és a történeti realitás közötti kontinuitás lehetetlensége falat emel az utóbbi objektív megismerhetősége előtt,
