Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 78 lenne, amely nyilvánvalóan az epochmaking eljárásban érdekelt. Azaz a kultusz nélküli irodalmi múzeum az irodalom történetének múzeuma lenne. Tehát az irodalomtörténet átalakulásának, formálódásának megfelelően a múzeum is komoly metamorfózison megy keresztül, és a kortörténet reprezentációs elveit veszi át, ennyiben viszszatérve bizonyos fokig a világkiállítások bemutatási módszertanához, ha már elveihez nem is. De ez a fordulat valóban nem más, mint az irodalomtörténet és az irodalom kívülről való szemléletének manifesz- tálása, azaz a hagyomány historizálásának és lezárt múltként való megalapításának pillanata. Nem tisztem eldönteni, hogy a magyar irodalomtörténet „kész-e” egy ilyen korszakváltásra, illetve hogy arra „eljött-e az idő”. Annyi bizonyos, hogy a világtörténelem univerzalizmusát a történetek koalíciójaként leíró szemléletváltás, a lineáris logika, a történeti haladás egyértelműsége, a kijelölt helyeket betöltő Mengyelejev-féle periódusos rendszerben gondolkodó irodalom- és művészettörténetet ért radikális kritika, azaz a hermeneutikai fordulat elégtelenségét hangsúlyozó társadalomtörténeti átértékelés uralkodóvá válása magával hozhatja a szerző halála utáni múzeumot, tehát a szövegek múzeumát. Pusztán teoretikusan érdemes felvetnünk a kérdést, hogy miként is képzelhetjük el az olvasó múzeumát. A kérdés tehát az, hogy mit jelent akár a Berggasse, akár a Maresfield Gardens, a két emlékmúzeum annak, aki kívül van a Freud-kultuszon. Lehet, hogy olvasott valamit a nagy analitikustól, lehet, hogy nem, de számára, a kívülálló számára az ereklyék némák maradnak. Aki aktív Freud-hívőként érkezik a Berggasséra, annak számára sokat jelent, hogy abban a szobában áll, ahol - a példa kedvéért - A mindennapi élet pszichopatológiája megfogalmazást nyert. De attól tartok, hogy a Berggasse látványa önmagában senkit sem térít meg, tesz Freud-követővé. S tény, hogy a Picasso vagy van Gogh múzeummal nem így áll a dolog. Vajon érzékelheti-e az ereklyék körül a világ hiányát (Ricoeur) az, aki nem ugyanabban az időben, ugyanabban a narratívává vált fikcióban osztozik, aki nem ugyanannak a történetnek egy másik pontján állónak tekinti magát. Az irodalmi kultusz tárgyi dokumentumait egy apróság élesen elkü-löníti a művészettörténeti kultuszok tárgyaitól, illetve magának az irodalmi szövegeknek a kultuszától. Mert persze minden jelentés kontextuális, de azért mégis úgy áll a helyzet, hogy például Vajda Lajos Felfelé mutató ikonos önarcképe nem pusztán azért érdemes a megszemlélésre, mert híres. Azaz a művészettörténeti múzeumokban őrzött „sztár” művek kultusza ugyan nyilván befolyásolja azok esztétikai értékét, sőt azt is elfogadom, hogy az ízlések változásának története nem független a mítoszok, kultuszok történetétől, de azért vannak műalkotások, amelyeket felfedeznünk adatott, s ha megfelelőfeltételek
