Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 76 rezentálására szolgáló magyarországi közgyűjtemények rendje (amely a PIM szélesebb kultúrtörténeti kontextusát vagy kulturális mezőjét jelenti) inkább a folyamatos átalakulások, átrendeződések történetét mutatja, mintsem az állandóság ígéretét hordozná. Ezt az ellentmondást, illetve tényt nyilván másként értékelik azok, akik a nemzetet konstrukcióként, feltalált hagyományként vagy épp elképzelt közösségként látják Eric Hobsbawm,16 Ernest Gellner,' illetve Benedict Anderson nyomán, illetve azok, akik a nemzeti közösségek leírásakor, értelmezésekor több megértéssel, historikus távolságtartással s némi 20 türelemmel viseltetnek az esszencionalizmus érvei iránt. Mindezt azért sem kerülhetjük meg, mert ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy korunkban milyen jövője lehet egy irodalmi múzeumnak, akkor ez a kérdés nyilván nem független attól, hogy mit is gondolunk arról, hogy az adott kultúrában, a nemzeti identitás masinériájának megfogalmazásakor, annak működtetésében milyen hatalmi, nyilvános szerepet játszott és játszik az irodalom és az irodalomról való nyilvános gondolkozás. Azaz: a kánonok gondozásáért felelős társadalomtudományok koalíciója, végül aktuálisan mi magunk milyen kategóriák szerint formálunk ítéleteket a nemzeti kultúra fennállásáról, mibenlétéről. Az irodalomnak hívott kulturális mező jelentése, szabályai, legitimitása, az abba történő bebocsáttatás és kizáratás szabályai soha nem függetlenek a társadalmi tértől, amelynek szerkezete és moderális állapota nagyrészt preformálja az idesorolandó szövegeket, illetve hangzó dokumentumokat. Ennek a tanulmánynak az első mondatában „több” szempontot is emlegettem, igencsak itt az idő arra, hogy rámutassak, a fentieken túl miben is látom a PIM sajátosságait. S ezek bizony már az „irodalmi múzeum” mibenlétének a kérdései, a műfaj sajátosságai, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Más kérdés, hogy az „irodalmi múzeum” sajátosságainak kérdésére általában - néhány igazán lényegtelen közhelyen túl - nem fogunk választ nyerni: mert a történeti kontextusoknak megfelelően minden ilyen múzeum (az adott közösségek számára) mást jelent. Azaz: az irodalmi múzeumok historikus és jelenbeli kérdései nem annyira az irodalom történetétől függenek, mintsem az irodalmak lokális árfolyamától, funkciójától. Az adott hely, a kulturális közeg 21 kérlelhetetlen, sajátos kontextusának megfelelően alakulhat történetük is. Különös módon korunkban, amelyet Joshua Meyrowitz nyomán okkal nevezhe22 tünk a no sense of place korának, a genius loci, a hely szelleme talán sehol nem érzékelhető erősebben, mint azokban az épületekben, amelyek épp a bennük őrzött tárgyak, textusok, esztétikai monumentumok és történeti források de- és rekontextualizálásának köszönhetik létüket: tehát a múzeumok esetében. S akkor még nem is azokról a gyakran „gyűjtemény nélküli”, azaz az építészeti
