Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
65 korlata befolyásolja. Az olvasás helyett ez a két médium biztosítja az ismeret- szerzés forrásait. Az internethasználókat a széttördelt, pontszerű, töredékes olvasásmód, az ide-oda ugrálás, a folyamatok kihagyása, benyomások, felvillanások kigyűjtése jellemzi.23 A mai fiatal kevésbé képes elmélyülni egy regény folyamában, kevésbé képes végigolvasni azt, a szépirodalmi mű homogén világa helyett a tévéből, cédéről, videóról, internetről letölthető heterogenitás vonzza. Figyelme elkalandozik, egyszerre többféle dolgot is átfog, miközben esetleg képtelen a mű befogadására, feldolgozására. Mivel ma az olvasáskutatók megállapítása szerint a kulturális tájékozódás fő forrása audiovizuális vagy vizuális jellegűvé vált, szükségszerű, hogy az irodalmi múzeum kiállításait az irodalmi beszédforma egy olyan módjaként határozza meg, ahol a színre vitt irodalomtörténeti örökség képi, vizuálisan is befogadható formát ölt. Bár Radnóti Sándor megállapítása szerint az autonóm olvasói tevékenység és a heteronóm olvasási művelet kiegészítheti egymást, az autonóm olvasás visszaszorulása és az operacionális olvasás előretörése, a hagyományos olvasás muzealizálódása jellemzi a jelen és az elkövetkező éveket. Ezeknek a 21. századdal ránk köszöntő változásoknak esetleges hátrányait megpróbáljuk előnnyé formálni, kiállítási gyakorlatunkban és programajánlatunkban felkészülünk ezekre a kihívásokra. Az irodalmi kiállítás többszörös befogadói folyamat révén válik értelmezhetővé. A mű első befogadója a muzeológus, aki alakító módon, ismeretek és belső átélés útján jut el a műben tárgyivá lett élményhez, s annak újraalakításával, szinte szerzőtársként a műből áradó benyomások megérzésével, újabb és újabb részletek feltárásával, asszociációkkal juttatja el a kiállítás befogadójához, a látogatóhoz, olvasóhoz a mű integritását nem sértő olvasatát. Az irodalmi mű akár csak egy részlete befogadásához idő, munka s kellő lelki ráhangolódás kell. Az irodalmi kiállítás műfaja máshoz nem hasonlítható módon, vizuálisan képes közvetíteni a szövegkultúrát, s az új lehetőségeket felhasználva a terjedőben lévő pontszerű olvasási szokásokat saját hasznára kamatoztathatja, hiszen a kép, a jól megkomponált intermediális térélmény segítheti a szöveg befogadását. Az irodalmi kiállítás nem monoton, rövidebb-hosszabb autográf és nyomtatott szöveg. Kép, tárgy, hang, szín váltogatja egymást, a szemlélő annyit vesz fel belőle, amennyit pillanatnyi érdeklődése elbír. Ez az irodalmi múzeumra jellemző speciális műtárgykultúra: kéziratok, könyvek, festmények, fotók, s a nem feltétlenül esztétikai értékük miatt elhíresült tárgyak, aprók, jelentéktelennek tűnők vagy nagyszabású művészi értékkel bírók, amelyek térben, földön, falon helyezkednek el s adják meg - megfelelő kontextusban - az irodalmi mű hangulatát, teremtik meg a mű auráját. A látványtérE. CSORBA CSILLA I Több mint félszáz év... A Petőfi Irodalmi Múzeum jubi