Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 50 Az írókra való emlékezés a világ minden táján búvópatakként összeköti az írói házakat és irodalmi múzeumokat, és remélhetőleg erőt ad az egyes intézményeknek az általuk képviselt célok érvényesüléséért, és az általuk képviselt szerzők utóéletének formálásáért folytatott küzdelemben. Először hadd utaljak azokra az iskolai és egyetemi éveimben szerzett kezdeti tapasztalataimra, melyek révén egy-egy emlékhely örökre az emlékezetembe ivódott. Kollégiumom közelében, a Paderborn melletti Bad Driburgban áll a kelet-vesztfáliai költő, Friedrich Wilhelm Weber emlékét őrző paraszti szülőház. Míg apám távoli otthonunkban, a holland határnál kívülről tudta a költő 1878-as, Dreizehnlinden című, a kereszténység szászoknál való bevezetéséről szóló eposzának elejét, addig mi, a következő generáció tulajdonképpen már nem is ismertük a szerzőt, csak szülőházának véletlen közelsége miatt tudtunk róla. Ez a tény korán felhívta figyelmemet a múlékony hírnévre, a változó recepcióra, valamint a mű és személyiség tovább élése közötti diszkrepanciára. A kis vidéki múzeum a fürdővendégek számára a 19. századi életmód és mindennapi kultúra emlékművévé változott.1 Ránk, diákokra sokkal titokzatosabb, még ha megfoghatatlan benyomást is tett az, hogy Friedrich Hölderlin és Annette von Droste-Hülshoff szintén jártak Bad Driburgban, talán ugyanazokon az utakon, mint mi, és látták közeli Egge hegységünket. Valamivel később újra találkoztam Annette von Droste-Hülshoff költőnővel a Münster melletti Rüschhaus-ban,2 amelyet csak később építettek ki igazi emlékhellyé, ez ugyancsak elfogadásomat erősítette azzal kapcsolatban, ahogyan a költő emlékét és jelentőségét ápolták. Ugyanezt éltem át a közvetlenül a Rajna mentén fekvő Ernst Moritz Arndt-házban Bonnban, valamint az ottani Bee- thoven-házban, hogy ismét kitágítsam a kört egyéb művészeti ágakra, és más művészek előtti tisztelgésemnek is hangot adjak. Tegyük félre most azokat a német írói emlékhelyeket, mint amilyen például az időközben oly nagy hatásúvá lett Schiller-emlékhely Marbach am Neckarban (Schiller Nationalmuseum), illetve a Deutsches Literaturarchiv (Német Irodalmi Archívum), vagy Goethe emlékháza Frankfurt am Mainban (Goethe Haus), avagy a Goethe, Schiller és más költők számára létrehozott, lenyűgöző szabadtéri múzeum Weimarban, és forduljunk egzotikusabb írói nyomok felé. Az ICLM-ülések alkalmával a legkülönbözőbb tájak írói hagyatékait ismertem meg, ezenkívül többször ellátogattam például Harriet Beecher Stowe, a Tamás bátya kunyhója szerzőjének connecticuti otthonába, az amerikai keleti partra.3 A házat a 19. század lakáskultúrájának bemutatására alakították ki, és így is ajánlották a közönségnek. Az írónő műveire való emlékezés bizonyos értelemben csak indok volt a ház fenntartására. Az ilyen kombinált funkció,
