Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 30 A század első felében a hagyomány őrzőjeként olyan szakmai és erkölcsi entitást igényelt magának a Petőfi Társaság, amely ekkor már minden alapot nélkülözött. Úgy hitték, a felolvasásaikon egyre üresebb terem nem őket, hanem a hagyomány iránt közömbösen viselkedőket vádolja. A társaságot, amely megalakulásakor az irodalmi pluralizmus jogosultságát hirdette, most megrettentette, hogy a sokszínűség áldozatává válhat, s egyre inkább hatalmi beszédmódhoz folyamodott. A társaság hatalmi igényei jól kiolvashatók Herczeg Ferenc elnöki megnyitóiból. 1910. január 10-i beszédében az irodalmi dekadencia okát a parlamentarizmus elfajulásában, a nemzeti fegyelem lazulásában látta. Két évvel később mindennél világosabban fogalmazta meg a társaság hatalmi és irodalmon túli törekvésekről tanúskodó értékrendjét és filozófiáját: „A tehetség nem pótolja a nemzeti érzést.”91 Az 1920-as megnyitójában pedig - bizonyára az elmúlt évek tapasztalataitól nem függetlenül - kifejtette, hogy a sajtószabadság csak addig engedhető meg, amíg a nemzeti ügy szolgálatában áll.92 Mindezekben a szövegrészietekben ugyanazt a hatalmi logikát fedezhetjük fel, mint a Petőfi házbeli kiállításon. A kiállítás legfőbb törekvése ugyanis mindenekelőtt az lehetett, hogy megmondják, mit kell, mit illik gondolni Petőfiről, s - ami talán még ennél is fontosabb - a magyarságnak önmagáról. Herczeg Ferenc 1923. január 21-én az Országház kupolatermében mondott beszédében a Petőfi-kultuszt a nemzeti önbecsülés legfőbb forrásának nevezte: „Petőfi emlékében magát becsüli meg a nemzet.”93 Bár az irodalmi kultuszok mindig egy-egy közösség önünneplésének az alkalmai is, de, ha most az elnök mondatát az előbb jelzett hatalmi gondolkodás jegyében értelmezzük, nem lehet kétségünk afelől, hogy az önbecsülésben való részesedést nem mindenki érdemli meg. Herczeg ugyanis már 1913-ban a külföldieskedő írók nemzetellenes szerepéről szónokolt.94 A fentiek alapján - visszatérve kiindulópontunkhoz - megállapíthatjuk tehát, hogy a kiállítás látványa, térszervezése egyszerre tanúsította, hogy személyes emlékezet nélkül nincs kulturális emlékezet, s egyszerre, hogy ez utóbbi, amelynek alakítása az erre hivatottak kezében áll, felülírhatja az előbbit. A Petőfi Házat arra való kísérletként értelmezhetjük, hogy elhitessék: a kulturális emlékezet ki van szolgáltatva a kommunikatív emlékezetnek. Ezt részben azért lehetett megtenni, mert a személyes emlékezet a felejtés uralma alatt áll. A felejtés teszi lehetővé ugyanis, hogy a kulturálisan korrigált emlékezet emlékképei léphessenek a kommunikatív emlékezet emlékképei helyébe. A hitelesítés ezért igazíthatta ki a tévedéseket. Másrészt a Petőfi Társaság vezetői azért bízhattak törekvésük sikerében, mert a korrekciót az ideológiai megszólítottságban lévő egyén ritkán utasítja vissza. Dienes András
