Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
27 Házat válasznak szánták háttérbe szorulásuk, megkérdőjelezett szerepük stabilizálására. Hatvány Lajosnak a Nyugat-beli, 1908. augusztus 16-án megjelent cikke többek között épp a mozdulatlansághoz való ragaszkodásukat bírálta. Kéry Gyula és a társaság szemére hányta, hogy hiába gyűjtöttek össze any- nyi történetet és legendát, hiába kutatták át a padlásokat Petőfi- relikviákért, mert mindez nem változtatott semmit a közkeletű Petőfi-képen: „Kéry bizonyára igen buzgó és igen lelkes űriember, - mégis vétek volt rábízni a gyűjtést. Miért? Mert Kéry úr, ki egy életen át foglalkozik Petőfivel, róla mégiscsak a következőt tudja mondani: »Petőfi Sándor, ki a magyar szabadságszeretet öröklétű dalaival tért a halhatatlanságba...« [...] Aki közönségeseket ír, közönségeseket lát; aki a költészetet pohárköszöntői frázisokkal téveszti össze, az nem lehet Petőfi szavainak jó gyűjtője. Ezért nincs érdektelenebb ember, mint az a Petőfi, kinek ismertségét Kérynek köszönjük.”79 Mit sem változtat e kritika saját korában találó voltán, hogy élete végén Hatvány sok tekintetben revideálta nézeteit, amikor minden hiba ellenére elismerte a társaság által indított és finanszírozott gyűjtések fontosságát.80 írása ugyanis világosan jelzi azt a szemléletbeli különbséget, mely a Petőfi Társaság és a Nyugat irodalom-felfogását és a múlthoz való viszonyukat jellemezte. A Petőfi Társaság fent bemutatott stratégiáját tetten érhetjük a kiállítási tér felépítésében is. A kiállítás révén elbeszélt történet tárgycsoportok és terek egymásra következéseként bomlik ki. Egy kiállítási térbe lépve a látogató mindig tisztában van azzal, hogy valamiféle szándékot, valamiféle rendet kell keresnie, ami alapján majd kibomlik a kiállítás jelentése. Még akkor is így van ez, ha elvileg a látogató a rendezők szándékától eltérő jelentést is adhat egy kiállításnak.81 Az „elbeszélés” a Petőfi Ház kupolás előcsarnokában kezdődött, melyet kü lön e célra építettek az eredeti épület82 (Feszty-ház) sarkára. A csarnok közepén egy templomot megidéző oszlop állt, jelezte, hogy a látogatónak át kell változnia, mintha szakrális térbe lépne. A múzeum e sugallattal, a kiskőrösi szülőházhoz hasonlóan, az áhítat helyének ígérkezett. A helyválasztás a nagy látogatószám elérését szolgálta. A Petőfi Ház a kiskőrösinél sokkal könnyebben volt megközelíthető, és a házhoz kötődött egy, az olvasók körében ekkor még hallatlanul népszerű író, Jókai Mór élettörténete is. A felső szintet az ő tárgyaival rendezték be. Az előcsarnokból a nagyterembe lépett a látogató, aki az elé táruló látvány révén rögtön megtapasztalhatta: nincs egyedül. E terem ugyanis elsősorban a kultusz nagyságát mutatta be. 115 kép - arcképek és illusztrációk - és 32 szobor tanúskodott a Petőfi-kultusz méreteiről, pontosabban határtalanságáról. LAKNER LAJOS I Múzeum, emlékezet, elbeszélés. A Petőfi Ház és az irodalmi muzeologia születése
