Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)

Digitális tartalmak

AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 246 Fejlesztések Az új rendszer kiépítését a prioritásokat meghatározó tervezési fázis előzte meg. Szoftveres, illetve szolgáltatási területen két kiemelt projektet határoztunk meg: az új portált és az integrált rendszer bevezetését. A hardverkörnyezet fej­lesztéseit az alábbi lépéásekben hajtottuk végre: új web-, illetve adatbázisszer­vert szereztünk be; vékonykliens6 rendszert alakítottunk ki Linux operációs rendszerkörnyezetben az integrált rendszer munkaállomásai számára; megte­remtettük a szükséges szerverhátteret. így első lépésként kb. húsz régi, elavult gépet lehetett használatban tartani úgy, hogy jelentősen emelkedett a munka­végzés színvonala. Mivel nagy mennyiségű adat átvitelére alkalmas sávszéles­séget kellett megteremteni, optikai kábelt vezettünk be az ELTE-vel együttmű­ködésben, és így ma 100 MBit/sec áll rendelkezésünkre. A kiemeltek mellett a területen is történt előrelépés: A múzeum könyvtárának olvasótermét a gyűjtemények kutatóhelyévé fej­lesztettük. Ennek keretében három kutatói munkaállomást létesítettünk, ame­lyeken elérhető lesz a PIM integrált rendszere, azok a távoli online, illetve helyi offline adatbázisok, audiovizuális anyagok, valamint internetkapcsolatot és irodai szoftvereket bocsátunk rendelkezésre. A munkaállomások egyikét a feltételeknek megfelelően, speciálisan NAVA, illetve OSZK pontként üzemel­tetjük. Az olvasóteremben a saját laptoppal érkező kutatók wifin keresztül ér­hetik el internetes szolgáltatásainkat. Lehetőségünk nyílott a kiállítások informatikai ellátására vonatkozó akadálymentesítési projektben is részt venni. Ennek keretében AudioGuide, eGuide (http://www.lapoda.hu/eguide/index.html) rendszereket szereztünk be és nyújtottunk halláskárosult látogatóink rendelkezésére, amelyek használatá­val a kiállítások hangzó tárlatvezetéseit hallókészülékeikhez hangolva élvezhe­tik. E fejlesztési terület részeként új grafikai munkaállomások beszerzésére is sort kerítettünk. Az informatikai rendszer kiemelt projektjei - Portál A PIM új portálja 2006 szeptemberében, féléves fejlesztőmunka eredmé­nyeképpen indult el. Az információs interfész feladata, hogy a heterogén hasz­nálati lehetőségeket egyetlen, differenciált, biztonságos rendszerbe szervezve segítse a látogatók eligazodását a különböző felhasználási céloknak megfelelően.

Next

/
Thumbnails
Contents