Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 110 Irodalom, és internet Arra a kérdésre, hogy a médiumok forradalma hogyan érinti az irodalom lehetőségeit vagy szerepeit, több nagy hatású elmélet is született. Friedrich Kittler sommás, gyakran idézett megállapítása szerint: „1895. december 28. óta [...] a magas irodalomnak tulajdonképpen egy elhibázhatatlan ismérve van: a megfilmesíthetetlensége”.9 Kittler amellett érvel, hogy a művészetek versenyhelyzetben állnak a lejegyzés nem művészi technikáival, és hogy épp a technikai lejegyzőrendszerek, a kép és hangrögzítés lehetősége és elterjedése billentette ki az irodalom évszázados beágyazódását. Nem meglepő a feltételezés: a szelekció, a tárolás és előhívás egészen új stratégiáit lehetővé tevő és előíró digitális adattárolás, és az arra épülő világháló a legközvetlenebbül érinti a nyelvi művészet produkcióját és recepcióját egyaránt. Ennek az összefüggésnek egyik emblematikussá lett pontja (vagy „ugrópontja”) a hipertext fogalma és az annak kapcsán kibontakozó vita. A hyperlink (vagyis hogy egy szöveg vagy kép a képernyőn az olvasó döntésére egy adott másik szöveget vagy képet hív elő) a kilencvenes évektől nem pusztán média-elméleti, de egyenesen kultúrfilozófiai érveléseket indukált. Ezen érvelések a technológiát olyan elméletekhez kötötték, amelyek a hyperlink gyakorlatától teljesen függetlenül, évtizedekkel korábban jöttek létre (Roland Barthes, Michel Foucault vagy Jacqes Derrida nagy hatású művei). Egyes szerzők a hipertextben a posztmodern irodalomelmélet bizonyítékát látták,10 mások a hagyományos regénnyel szembeállítva ünnepelték benne a plurális diszkurzust, a szerzői uralom elvesztését, a széttartó szemantika megtestesítőjét. A kortárs elmélet és technológia közeledését hirdető retorika azonban, amint Roberto Simanowski, a téma szakértője fogalmaz, „egy sor félreértésen és elsietett következtetésen alapul.” A link mint két szöveg vagy szövegrész rögzített kapcsolata összefüggésbe hozható ugyan az intertextualitás problémájával, de inkább negatív előjellel. A link korlátozza az olvasó asszociációinak érvényesülését, hiszen rögzíti a szerző (vagy szerkesztő) társításait. A hipertext-kapcsolatok leegyszerűsítő, oppozicionális gondolkodást honosítanak meg,11 egyes elméletírók szerint annak a közismert jelenségnek is ez áll a hátterében, hogy a világháló olyan szövegeket részesít előnyben, amelyek rövidek, önmagukban is érthetőek, szemantikailag egyértelmű nyelven használnak. (Más kérdés, hogy ennek a tömegmédia és különösen a bulvárújságírás hagyományában gyökerező okai is lehetnek.) Az irodalmi szövegek szövegközöttisége azáltal feltételezi és indukálja az olvasó aktív közreműkö
