Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
107 Az irodalmi szöveg a megszilárdulás különféle fokán álló nyelvi panelek és mintázatok, szókapcsolatok, frazémák, különféle eredetű, irodalmi és más idézetek, műfajok egymás mellé állításával, kombinációjával és újrarendezésével hozza létre a műalkotásként elénk álló nyelvi konstellációt. A befogadás során az olvasó - az alkotási folyamat egyfajta megismétléseként - újrajátssza a szelekció és kombináció fenti műveletsorát (a szerzőétől persze szükségképpen különböző saját szövegemlékezetének és nyelvi kompetenciájának médiumában), mintegy újraépítve régi és új egymásba játszó architektúráját. Az olvasás, ahogyan a NAT fogalmaz, „aktív párbeszéd”, lehetőséget teremt és stratégiákat nyújt régi és új összjátékának megtapasztalására. Ez az összjáték, miközben az olvasó számára a múlthoz való egyfajta hozzáférést biztosít, a hozzáférés mikéntjét is a befogadás tárgyává teszi. Vagyis éppen olyan archívumként működik, amely nemhogy elrejtené a műveleteket, amelyeknek révén múltunkhoz hozzáférünk, de éppen ezek együttjátszó működtetését teszi meg a mű olvasásának sarokpontjává. Mindazonáltal - és ez a Harmonia Caelestis olvasásának fontos tapasztalata - lehetségesek olyan olvasási gyakorlatok is, amelyek, mintegy eltekintve a konstruáltság jeleitől, a mindenkori múlt megalkotásának műveleteit helyezik előtérbe, a múltba való elmerülés vagy az ahhoz való közvetlen hozzáférés élményét várják el, és persze nem egyszer sikerrel. Az olvasásmódok efféle szóródására még visszatérünk. Hogy ez az utóbbi, erősen szelektív olvasásmód vajon mennyire hallgat a szöveg igényére, annak érzékeltetésére a Javított kiadás egy megjegyzését érdemes felidézni: „Van a Harmóniának egy szoft olvasata, amely azt hiszem, nagyban hozzájárul sikeréhez. Az olvasó a saját szenvedését éli újra (...), és ettől megnyugszik, a könyv mintegy megerősítette őket, hogy bárhogy is történt, most mégis itt vagyunk. (...) Azt tudtam, hogy sokan egy-az-egyben fogják olvasni, fikció-nem fikció határaival a szöveg folytonosan és ordenárén játszik (...). De annak következményeit, hogy a könyvben megjelenik a történelem, nem láttam át...”7 Ha az irodalmi szöveg egyszerre képes egyfajta archívumként és az archiválás reflexiójaként működni, hogyan boldogulhat vele egy olyan intézmény, amelyet a muzealizálás és muzealizálódás fogalmaival szoktak kárhoztatni (a mumifikáció és a mauzóleum analógiáitól sem távol)? Az irodalmi múzeum jelenkori helyzetéről folyó diszkusszió gyakran egy kettős ellentét szerkezetét rajzolja ki. A múzeumhoz hagyományosan társított szerepek kritikájából kiindulva elavult ideológiák és kultuszok fenntartásának szerepét rendelik az intézményhez, szembeállítva a jelenkori kultúra elméleti leírásaival és azzal az előíró retorikával, amely ezen elméleti leírásokhoz való igazodást teszik meg a „korszerűség” és a legitimáció előfeltételének. PALKÓ GÁBOR I Irodalom - múzeum - internet
