Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 100 berlini, 1742-es szignatúráját viselő rézmetszet maradt meg, amely Luther kisebb válogatott munkáinak 1743-as berlini kiadásában (I). Martini Lutheri Auserlesene erbauliche Kleine Schriften) jelent meg. Eszerint az arcmaszkot fejjé egészítették ki, hajjal látták el, s a figurát ruhába öltöztették, fejét barettel látták el. A színrevitel célja az író Luther megjelenítése volt: épületes például a könyvtár látogatóinak. Asztal mellé ültették, előtte írópapírral, tintatartóval, porzóval, a bal kéz lenyomatát úgy használva fel, mintha egy kendőhöz nyúlna, a görcs torzította jobba pedig lúdtollat helyezve, a kényszerből erényt alkotva, azt az írás gesztusába fordították. Az asztalon Luther bábjával szemben, élére állítva a Biblia kötete állt. A jelenet hátterét nyilvánvalóan a Marienbibliothek földszintjének reneszánsz architektúrája alkotta. A berlini kötetben szerzőportréként felhasznált metszet felirata összefoglalja az ábrázolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: „Dr. Martin Luther, az ő holtteste után, amikor azt 1546- ban Eislebenből Halién át Wittenbergbe vitték, viaszba lenyomott képmás után rajzolva, amint mindmáig látható Halléban, a Marienkirche könyvtárában”. A purista utókor által több mint két évszázadnyi fennállás után ízléstelennek ítélt és elemeire bontott imago ugyan barokk stílusú (tehát „ízléstelenségű”) volt, ám egyáltalán nem a Luther-korra utaló kompozíciós jegyek nélkül. Sőt, éppen a 16. század elejének, Luther korának portréalkotását vették alapul a beállításban, nyilvánvalóan historizáló célzattal, amelyet körülbelül így lehet jellemezni: „Luther írószobájában, munka közben, a maga hiteles megjelenésében, korhű környezetben.” Ezen a kegyes célkitűzésen éppoly keveset változtatott az intimitásnak emlékmű-jellegre váltása, az írószobának a reneszánsz előcsarnok nyilvánosságára való felcserélése, mint a tekintélyes bibliakötet kicserélése egy feliratában bizonyára modernebbre. A Biblia mint Luther munkásságának legfontosabb és közismert eredménye, egyben mint inspirációs forrása, a 17. századi installáció második, titkos főszereplője, arra int, hogy Luther számára is ez volt, a könyvtárba lépő számára is ez marad a kinyilatkoztatás forrása. A 18. századi metszet - és minden bizonnyal ennek modellje -kézenfekvő előképe olyan írószoba-ábrázolás volt, mint Dürer 1514-es Jeromos a cellában című metszetlapja. Az ügyesen megragadott ikonográfiái alkalom szintén természetesnek mondható: kollégákról van szó, a Szentírás műfordítóiról, a Vulgata és a népnyelvű Biblia megalkotóiról. Egyben a régi és a megújított egyház doktorairól is. A Marienbibliothek installációja tehát Luthert egyházatyaként jelenítette meg. Ezzel némely történeti elégtételt is nyert, ami éppen Halléban nagyon közérthető lehetett, még a 17. században is. 1527-ben ugyanis Lucas Cranach a Halléban rezideáló s ott nagy hírű ereklyekincsét felhalmozó Brandenburgi Albert magdeburgi és mainzi érseket
