Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
99 belső ellentmondásra gyanakodnunk: az ereklyetiszteletre emlékeztető sajátosságok valójában az egyéniség hiteles ábrázolásának szólnak. Elegendő felidézni azt az epigrammát, amit az id. Lucas Cranach tartott szükségesnek 1520-ban, a még Ágoston-rendi szerzetesként ábrázolt Luther rézmetszet port-réja alá írni: „Aetherna ipse svae mentis simvlachra Luthervs / Exprimit at wltvs cera lvcae occidvos” - Szellemének örökkévaló képmását Luther maga, halandó arcvonásait pedig Lucas alkotja, viasz segítségével (a szöveg utal a lézmetszésben is használt anyagra). A viaszmaszk tehát Luther porhüvelyének lenyomatát őrzi, némi jelével mindannak, amit szelleme jegyzett rá a testre. A 16. századi portiénak az egyéniséget érzékeltető járulékos eleme a kezek ábrázolása - jellegükben, elfoglaltságukban, mint az ábrázolt szociális státusának vagy aktivitásának jellemzői -, ez a portié műfajtörténetének közhelye. Ennek felelt meg az az igény, hogy viaszlenyomatot vegyenek a halott Luther kezeiről is: a szélütés által eltorzított jobbról s a mellre helyezett, öreges, kösz- vényes balról. Ahogyan a ravatalon voltak láthatók, kórképet dokumentálnak, együttérzést keltenek, de tagadhatatlanul felidézik az ereklyejelleget éppúgy, mint a materiális és a mentális képi lenyomat fent már idézett feszültségét. Mondhatnánk: „Ezek a kezek rótták azokat a sorokat, amelyeket a maszkon megjelenő koponyában lakozó elme diktált. S amikor az esendő test nem engedelmeskedhetett már, a szellem mégis erősebb volt.” Körülbelül ezt jeleníti meg a Marktkirche egyszerű terében ma fekvő helyzetben, egy szürke leplen kiállított viaszmásolatok jelenlegi installációja, mely nem más, mint egy korábbi, „ízléstelen” - és minden bizonnyal a pápista kultuszkép befolyásának gyanújával is illetett - elrendezés purifikációjának eredménye. A jelenlegi elrendezés a ravatalt idézi, és mintegy a gyász időhöz kötött történelmi szituációját örökíti meg: rögzíti. Az „ízléstelen”, korábbi elrendezés (Inszenierung, mis-en-scéne: a rendezői munkát, amely a múzeumi munkának is alapvető tényezője, könnyebb a színre- vitel idegen szavaival jellemezni) kimutathatóan a 17. században keletkezett. A Marktkirche középkori plébániai könyvtárának örököseként a Marienbibliothek reneszánsz épülete 1607-től 1641-ig épült fel egy, a plébániaházzal szomszédos polgárház helyén. Ma ugyanezen a helyen a könyvtár 1887-1889 között emelt épülete áll, ennek berendezése során szüntették meg a Luther-emlékek régi elrendezését, s vezették be a mait, amely talán hasonló lehet a viaszlenyomatok eredeti, 16. századi őrzési formájához. A régi Marienbibliothek előcsarnokában a templom elöljáróinak rendelkezésére 1663-ban állították fel viaszmaszk fel- használásával azt az ülő, élethű Luther-figurát, amely a templomban mintegy üdvözölte a belépőt. Erről a sajátos viaszbáburól egy Johann David Schleuen MAROSI ERNŐ I A szerző kultuszhelye
