Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

kell az íróasztalnál töltenem, s egyelőre nem vagyok rá képes. Különben Zam- bra azt írta, hogy Erődinek még meg kell egyeznie a kiadóval a nyomtatást illetően. Most mindjárt írok egy lapot Zambrának, hogy megkérdezzem, visz- sza tudná-e szerezni a fordítást. Te pedig ne mondd neki, hogy sűrűn és hosz- szasan írok neked: ezt, hogy sűrűn és gyakran csak neked írom, egyedül csak neked. Hogy miért?... O, nem ismétlem, mert nem kell elismételnem, tudod te azt, tökéletesen megértesz engem, miképpen én tökéletesen megértelek téged, és nem hiszem, hogy tévednék, nem, nem...! Nem hiszem! [...]

Dél van. Még mindig melegen, ragyogón süt a nap. Miközben írok, félig behajtottam a zsalugátert, különben a nap fölégetné a hátam. A fényképedet, mely itt áll előttem az asztalon, bal kezem felől, a szív oldalán, gondosan óvom a napfénytől, különben az idők során, sőt, nem is olyan sok idő alatt kifakulna. O, elküldhetnék neked egy darabkát ebből a csodálatosan kék égből! Ma este ismét meg akarom nézni a teliholdat. Elfelejtetted megnézni a képet, amelyet küldtem, vagy legalábbis nem akartál írni róla. Ugyanígy nem válaszoltál néhány többszöri kérdésemre sem: Mikor van a névnapod? Gyönyörű szemeid feketék? És hajkoronád ugyancsak fekete? Ezeket a kíváncsi kérdéseket Zambrának is föltehetném - nagyon egyszerű kérdések -, mégsem tettem föl soha, ugyanis szinte sosem beszélek neki rólad, hacsak azért nem, hogy átadjon neked egy-egy üdvözletét. [...] Hát Isten veled! Hogy szeress, nem kérem tőled ismét, tudom, hogy szeretsz, tudom, hogy mindig nagyon fogsz szeretni, úgy, miképpen téged hőn szerető barátod,

Beppo.

N°. 81

’907. nov. 24. vasárnap, 11,30.

Édes barátnőm!

Kissé jobban vagyok, a láz nem tért vissza [...], de még mindig nagyon gyöngének érzem magam. Vissztértem szokásos foglalatosságaimhoz, vagyis hétkor fölkelek, s utána fölváltva hol a karosszékben, hol az asztalnál töltök egy kis időt: olvasok, vagy csak úgy olvasgatok és írok egy keveset. De még nem rugaszkodtam neki, hogy a János vitéz-fordításom másodpéldányát átnézzem: különben azt sem tudom, hogy Zambrának - akinek írtam egy lapot - sietős-e, és azt sem tudom, ki lehet-e ott nyomtatni. Egyelőre várok.

Megkaptam végre a Petőfi-kötetet - az illusztrált kiadást -, amelyről Zambra azt írta, hogy kettőtök közös ajándéka. Vagyis kettőtöknek tartozom köszönettel ezért a gyönyörű ajándékért? Igazán remek kiadás, de... mit mondhatnék? nem minden illusztráció tetszik; az inkább idealizált és - hogy is mondjam - kevésbé materializált rajzok jobban tetszettek volna. Az utolsó

79