Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
te tiszta, szerető lelked, amikor a bennem parázsló hév sokkal könnyebben képes volt fellobbanni! Talán alkottam volna valami szépet. De sohasem volt egy mégoly távoli lélek sem, aki kedves szavaival képzeletemet buzdította volna. Voltak és vannak barátnőim, de Margheritám csak egy van. Barátnőimnek is most már ritkán írok, igen kedves, s mondhatni, szeretetteljes leveleket, mert a szív, mely diktálja ezeket, még mindig az én szívem; de hidd el, nem bensőséges üzenetek ezek, nem olyanok, amilyeneket neked szeretnék írni. Ha valaki elolvasná a leveleimet, azt mondaná: ezeket egy szerelmes írta! Igen, valóban olyanok, csakhogy én a lelkedbe vagyok szerelmes; egyébként pedig... kívánom, tiéd legyen mindaz a boldogság, ami a világon csak lehetséges, mert minderre jogod van, és, biztosítlak, ha boldognak tudhatlak téged, az az én örömem is. Azok a gondolatok, amelyekkel leveledet zárod, nagyon keserűek, de, sajnos, igazak. Valóban, ha a boldogság nem mibennünk lakozik, sem a művészet, sem a természet, sem a gazdagság... semmi sem adhatja meg nekünk! Nagyon igaz, de van valami, ami nem is valami, vagy hát egy meghatározhatatlan dolog, ami képes megadni számunkra a boldogságot, s ez a lelkek találkozása, amikor lelkünk egy másik lélek által megértésre lel. Igen, úgy van: az utolsó lélegzettel minden véget ér!, de van bennünk valami, legalábbis, míg élünk, ami nem test: talán a szerves matéria terméke, talán valami más; de hinned kell, hogy létezik, még ha titok fedi is. Ma már nem folytatom a másolást - a VIII. énekig jutottam -, majd holnap újra előveszem, s amíg fájdalmaim engedik, az asztalnál ülök, szeretném hamarosan befejezni ezt a példányt: legföljebb nyolc-tíz nap lehet még. Most búcsúzom és erősen szorítom, sőt, csókolom azt a kedves kezet, mely annyi szeretettel ír nekem. Légy áldott, drágám, te is, hisz lelkemnek visszaadtad az álmodás képességét. Isten veled, lélekben melletted maradok. Szerető barátod. Megnézted hát a teliholdat, vagy legalábbis majdnem telihold volt már, s közben rám gondoltál. Nem erre akartalak kérni, hanem arra voltam kíváncsi, észrevetted-e te is a két csókolózó arcot. Én, már amennyire gyönge látásom engedi, jól meg tudtam figyelni egy jó színházi távcsővel. Igazán pontos és gyönyörű rajzolat! Még egyszer Isten veled. N°. 62 Noto, ’907, szeptember 9, hétfő Drága Margheritám! 3-án kelt várva várt leveled szombaton este érkezett meg: ideje volt! [...] Örülök, hogy jól érezted magad a pusztán, és jól gondolod, hogy én is nagyon örülnék, ha látnám azt a végtelen síkságot, azt a zöld tengert, ahogy Petőfi mondja; de... fájdalom, a természet gyönyörű ugyan, ám én szomorú életem 64
