Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
ez végképp? Meg akarja látni, milyen vagyok most? Hamarosan elküldöm a legfrissebb fényképemet - egyetlenegy van belőle nekem is nem készült belőle több, mert a fotográfus, aki idejött, hogy a teraszon ülve lefényképezzen, azt mondta, hogy miután elkészítette az első képet, sajnálatos módon összetört a lemez. Nos, ezt a kópiát elküldöm Önnek. Meglátja majd, hogy megöregedtem. Ó, Leopardi torz öregsége! Megértem hát... anélkül, hogy valaha is fiatal lettem volna... Igaza van: meg kell semmisítenem a leveleit; de Ön is semmisítse meg az enyémeket, mert ugyanazok az érvek, amelyekkel meggyőzött, Önre is érvényesek lehetnek, s arra kell késztessék, hogy égesse el a leveleimet. Igen, akár az Ön, akár az én leveleimbe együgyü személyek pillantanak bele - miként írja -, nem annak értelmeznék őket, amik, azaz egy patyolattiszta barátság megnyilvánulásai, lelkek találkozása, semmi több. Ki is érthetné meg ezt manapság? Isten tudja, hogy megszólnának bennünket. Megígérem hát, hogy mielőbb elégetem a leveleit, néhányat őrzök meg csupán, mint például azt, amelyet szent ihlet alatt az elmúlt esztendő október 5-én írt nekem - emlékszik? -, ez volt az első levele. Sok-sok mondanivalóm volna még, de későre jár. Szinte sötétben írok, mert a meleg miatt be kell csukni a zsalugátereket, itt nemcsak a nap éget, hanem a szemközti házak is erősen visszaverik a fényt. Búcsúzom hát, és sokszor csókolom a kezét. Isten vele, drágám. Isten vele. Soha nem találkozunk, de mindig közel érezzük majd magunkat egymáshoz!... Isten vele! Szerető barátja. [...] Köszönöm a rózsaszirmokat....! Itt már nincs virág, egyetlen szál sem!... N°. 59 Noto, ’907. augusztus 22, csütörtök Drágám, drágám! Tegnapelőtt este megkaptam pénteki levélkédet37 a Flaischlen-levéllel együtt (miért siettél ennyire visszaküldeni?), s mivel egyetlen sorodat sem akarom válasz nélkül hagyni, s másrészt, ha megvárnám, míg legutóbbi, 11- én kelt levelemre válaszolsz, sok idő telne el, mire viszontlátnád betűimet; röviden írok hát, csak hogy hírt adjak magamról, s üzenetem legkésőbb hétfőn elér hozzád, vagyis mire hazatérsz a pusztai kirándulásból. [...] Nekiláttam lemásolni a János Híáz-fordításomat, de ebben a rossz időben félbehagytam a munkát, és hát kénytelen vagyok én magam másolni, elsősorban azért, mert másolás közben itt-ott javítgatok még egy-egy szót, meg az37 1907. augusztus 7-én kelt levelében Hirsch Margit arra kérte Cassonét, hogy tegezze őt, miként ez kiderül Cassone ’907. augusztus 27-i válaszleveléből is (60. számú levél): ettől a levéltől kezdve Cassone ezért szól hát tegezve Margithoz. 61
