Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

ve-lelke valódi kincs». Ó, tudom én ezt, nagyon jól tudom, csak az ijeszt meg, hogyan lehetséges, hogy ezt a kincset még nem fedezte föl senki! [...]

Isten vele, drágám, én legdrágább barátnőm. Szeretettel szorítom és csókolom a kezét. Hű barátja,

Beppo.

P. S. - Majdnem elfelejtettem: aznap este, amikor megkapja ezt a levelet, kérem, éjféltájban nézze meg egy messzelátón keresztül a holdat, s majd mesélje el nekem, milyen rajzolatot látott a felszínén.

Te vagy...

Te vagy, te vagy,

Te vagy a Nő,

Te vagy az esdett várvavárt,

Az új, az örök, a sírig utolsó!

Te vagy a fény,

Te vagy az árnyék,

A hűs lombsátor s lángoló sugár;

A tűzajkú nap s rózsakeblü hajnal;

A menny kékjének tükörképe könnyem Orcámra gördült csöppnyi harmatán;

Az égi híd, a tündöklő szivárvány,

Mely sáros útról az egekbe hív;

A délibáb, mely fölmerült előttem,

S melylyel betelni többé nem tudok;

A bolygótüz mit kergetek halálig,

S a sírom is, vad bírókra kelve A hantot hantra sújtó századokkal...

Te vagy, te vagy,

Te vagy a Nő,

Te vagy az esdett, várvavárt,

Az új, az örök, a sírig utolsó!

Te vagy a nap, Te vagy az élet,

A csodatevő május égő csókja,

Az édes hőség, mely rég holt szivemnek Szálló porából rózsatőt fakasztott;

S a rózsatőből mos35 erdőt növel:

35 Cassone átírásában valószínűleg hiányzik a szóvégi-í.

58