Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
dai hibával, noha a szerzők mind kéznél vannak. Legutóbb Francesco Sirola küldte el nekem gróf Zrínyi Miklós Szigeti veszedelemének főbb epizódjaiból készült fordítását; olyan hibák vannak benne, hogy sokszor nem is lehet miattuk érteni a sorokat. Zambrának minderről egyelőre ne szóljon semmit, nem is volna értelme, hiszen még el sem készültem a fordítással, az is lehet, már el is utazott, hamarosan Fiúméba megy vagy valahová másfelé. [...] Mármost hogyan mondjam el, hogyan fejezzem ki hálámat azért a nemes ajándékért, hogy elküldte nekem a két kis német kötetet? Hogyan viszonozhatnék ennyi finom lélekre valló kedvességet? Gondolkodom rajta, de hát nem tudom. Ha a fényképemről, arról a régi portréról az a benyomása, mintha egy idegen nézne Önre, nem tudok mit tenni, hiszen amikor az készült, még nem volt szerencsém Kegyedet ismerni. Ha tudná, mennyit változtam azóta! A hajam és a szakállam galambősz lett! Csak az élénk tekintetem a régi, a betegség ellenére, legalábbis így mondják, ám én azt hiszem, a tekintetem is nagyon elbágyadt már. Biztos vagyok benne, nem ismerne rám, ha hirtelen meglátna. De küldök majd egy új képet, úgy terveztem, még a nyár vége előtt csináltatok magamról egyet. A szobámról viszont nem tudom elküldeni a kért felvételt, legutóbbi levelemben, amelyben nagyjából leírtam Önnek a szobám berendezését, azt hiszem, említettem ezt. Egyáltalán nem sikerült róla felvételt készíttetnem! Csupán egy másik szobáról van egy este, magnéziumfénynél készült fényképem, ezen két fivérem, három nővérem és két unokaöcsém látható. [...] Kérem, hadd búcsúzzam el mára. Noha kapkodva írtam, azt hiszem, ez a levél ma este már nem indulhat útnak, ugyanis a mi postánkon, ha délig nem adjuk föl a levelet, kora délután már késő, akkor már csak másnap viszik el őket. De hát... már... már tényleg azt sem látom, mit írok! Isten vele, drága, drága Margherita! N°. 54 Noto, ’907. július 23. Kedd, déli 12 óra Édes Barátnőm! Vékony papírt vettem elő, mert hosszan szeretnék írni, de azt hiszem, ez csak nehezen sikerülhet. [...] Mielőtt elfelejteném, válaszolok a 8-i levelében föltett kérdésére. Azt a bizonyos Edmondo Hendel nevű barátomat épp hogy csak ismerem. Ő írt nekem először Rómából, ahol magyar állami költségen tanulmányúton volt, s elkérte néhány fordításomat, melyeket én azonnal el is küldtem neki. Viszonzásképpen megajándékozott Harsányi Kálmán verseskötetével, mondván, hogy ő az új Petőfi. Valójában, már amennyire az én véleményem mérvadó le56
