Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

nekilátok, hogy megírjam Önnek, drágám, ezt a levelet, remélve, hogy egy kis időre elvonja a figyelmem, elfeledted velem a szenvedést, melyről nem számolok most be, mert Kegyed igen érzékeny, s nem akarok vele fájdalmat okozni.

Itt hever előttem a 17-én kelt kedves levele, mely sajnos gyászszalagot visel! Vagyis közvetlen közelről látnia kellett egy kedves hozzátartozója halálát, s ráadásul azt mondja nekem, hogy alig várja, hogy viszontlássa: mennyi fájdalom ér bennünket az életben! S mily kevés esélyünk van, hogy vigaszt leljünk! Én egyetlen valódi vigaszt ismerek, de az nem énrám vár, s nem Önre, akik végtére is abban a meggyőződésben élünk, hogy meghalunk egészen; hogy odaát nem vár ránk más, csak az üresség!... félelmetes, mégis így van! Olykor megpróbálom holmi illúzióban ringatni magam, szükségem van egy másik élet illúziójára; megpróbálom, megpróbálom s aztán? Visszaesem korábbi hitembe, mert hát ... nem látok mást, csak a fájdalom örök alakváltozását. Jó annak, aki vak hittel van megáldva, és sohasem kételkedik! Jó annak.... Mindenre magyarázatot lel, mindenbe beletörődik és... remél! S bár végül mindene elvész, legalább volt egy vigasza az életben! Reméltél: s ez volt számodra az öröm, mondja Schiller, a remény költője. Másfelől, ha a világon mindenkit az a meggyőződés vezérelne, hogy miután örökre lehunytuk szemünket, a semmi vár reánk, nem tudom, mi jó várhatna még az emberiségre, az egész erkölcs fölborulna: az önzés uralkodna az erényen: s a legjobb filozófia ez lenne: élvezz, amennyit csak bírsz, ne törődj másokkal, az sem számít, ha másoknak ártasz vele: vagyis Epikurosz filozófiája érvényesülne! A Biblia helyett a legértékesebb könyv Lucretius Rerum Naturaeja lenne. [...]

Szeretné, ha a János vitézről' beszélnék. Hát akkor néhány szóban: Jó ideje - évekkel ezelőtt - láttam neki a fordításnak, de folytonos szenvedéseim elvontak a munkától. Aztán mással kezdtem foglalkozni, s a szegény Vitézt egészen elfeledtem. Egyszer Zambra barátom, már nem is tudom, milyen alkalomból, megemlítette ezt a csodás mesét. Megkértem, ha lehetséges, küldje el nekem Kertbeny német fordítását, csak hogy kíváncsiságból összevethessem az enyémmel, s lássam, hibáztam-e valahol. Zambra el is küldte: összevetettem a kettőt, s ahelyett, hogy a német fordítás segítségemre lett volna, inkább gátolt; félre is tettem, s immár úgy folytattam a fordítást, hogy négyszemközt maradtam az eredeti szöveggel. Akadnak olykor nehézségeim, s már két sorral kapcsolatban felvilágosítást kértem Zambrától; de a többit egészen jól megoldottam magamtól. Természetesen vannak benne népi mondások, amelyekhez nem elég a szótár, s ha nem a szótárhoz, ugyan ki vagy mi máshoz fordulhatnék segítségért? Lefordítottam az első XVI szakaszt, most 31

31 Cassone ebben a levelében beszél először részletesen Petőfi János vitézéről, amelyet «L’Eroe Giovanni» [’A hős Giovanni’] címmel fordított le. A szicíliai költő Hirsch Margithoz írott leveleiben többször is visszatér e munkájára, melyet éppen a magyar hölgy bátorításának köszönhetően sikerül befejeznie.

52