Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

N°. 16

Noto, ’906. XII. 25. délelőtt 11 óra

Karácsony napja van: alig néhány órát aludtam csupán, azt is már pirkadat után, s fölkeltem, igen, a szokottnál kicsit későbben fölkeltem, s itt ülök az íróasztal mellett és bámulom gyönyörű képmását, s írok, jobban mondva most fogok hozzá ismét, hogy írjak Önnek, s újra a forró és szeretetteljes köszönetéin küldöm azért a rendkívül kedves gondolatért, hogy éppen karácsony előestéjén vehettem kézbe arcképét. Nem tudom szavakkal kifejezni, s Ön sem képzelheti el, milyen édes vigaszt nyújtott számomra ez a Kegyedtől érkezett drága ajándék. Olyan volt számomra, mintha személyesen jött volna el hozzám... mintha édes beszédét hallottam volna: «Itt vagyok! Örül nekem?» - Ó, mennyire örülök, drága Barátnőm, mennyire örülök! S elmondhatatlanul hálás vagyok! «De tudja» teszi hozzá Kegyed «a valóságban nem vagyok ám ilyen szép, higgyen nekem. Valójában nagyon sápadt vagyok és sovány». Tegnap sietősen azt írtam Önnek, hogy szépsége voltaképpen nem különösebben érdekel, hogy én lelkének szépségét szeretem, a lelkét, melyet jól ismerek immár, s bizton állíthatom, hogy szépséges szép. Ma egyre csak nézem a fényképét, sőt, valamennyi fényképét, azt az aprócskát is: s mivel valamicskét értek a fényképezéshez, tudom, mennyit tehet hozzá legföljebb egy retusőr, mondhatom, hazugság volna azt állítani, hogy Ön csúnya. Hogy egy kissé sovány, kicsit sápadt, megengedem; de az ember eredeti vonásai nem változnak soha: a retusőr sem tudta volna megszépíteni őket, hiszen, végül is nem tehet egyebet, mint hogy tompít egy kicsit az éles fényen vagy kikerekít valamelyest egy orcát, beárnyékol egy kiugró járomcsontot. De elég is ebből, nem akarok hízelkedni, már érzem is, hogy Kegyed nyugtalankodni kezdett.

Hogyan tölti ezt a karácsonyünnepet? Napirendje bizonyára valamelyest eltér a hétköznapitól: most talán zongorázik, s bár ma kedd van, nem megy Zambra professzorhoz latinórára, s talán a megszokottnál valamivel később látogatja meg Melania kisasszonyt, hogy beteg nevelőanyjának kegyes vigaszt nyújtson. Ó, mennyi jóság férhet a szívében! Ma délelőtt talán megkapta 21-i levelem és a Leopardi-verseskötetet, s abbahagyta a zongorajátékot és nekifogott olvasni. De ha nem érkezett volna meg a levél és a könyv, biztosra veszem, hogy eszébe jutottam egy pillanatra: arra gondolt, vagy arra gondol most, ebben a pillanatban, milyen benyomást tett rám a meglepetésszerűen érkezett fényképe. Láthatja: minden pillanatban rá gondolok, s egyre csak nézem és nézem! [...] Azt akarom, hogy ezt a levelet az év első napján kapja meg, s ha nem küldöm el mindjárt, azaz ma este, akkor csak holnap viszik el, s nem érkezik meg Önhöz idejében legforróbb és legszeretettelibb újévi jókívánságaimmal. Fogadja hát tőlem ezeket a csöppet sem konvencionális jókívánságokat, melyeket tehát nem a megszokás mondat velem, hanem olyasvalaki szívből jövő

Kedves, szeretett Barátnőm!

35