Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Margherita, édes, drága lelkem! N”. 375 ’909. augusztus 15. vasárnap délben. Nem akarok ma írni neked! Szívem úgy teli van szomorúsággal, hogy tényleg nem akarok írni neked, nem akarlak elszomorítani, nem akarom, hogy a te szívedet is elborítsa az én nagy szomorúságom. De hogyan is bírnám ki, hogy még egy napig megvárassalak? [...] Te olyan jó vagy, drágám, és oly nagyon szeretsz engem, biztosan vigasztalni próbálsz, és azt mondod, hogy nem éltem hiába. Ám én ezt felelem erre: ugyan hol méltányolták valaha is az én munkámat? Hazád nagy költőjének éveket szenteltem, s Olaszországban az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb egy jeles költőnél, még ha Petőfi is az! No és Magyarországon? Saját szemeddel láttad, hogy a János t'iíéz-fordításo.n példányait akaratom ellenére nagyrészt Zambra vásárolta fel, míg a maradék a te könyvárusod polcain hever? [...] Újraolvastam a leveledet... O, Margheritám, drága lelkem, ismét bocsánatot kérek tőled. Igen, szívem egyetlenje, imádott barátnőm, ó, drága gyöngyöm, bocsáss meg, hogy azt mondtam, fölöslegesen éltem, hiába dolgoztam, mert... mert megkaptam én a legnagyobb jutalmat, amelyet egyáltalán remélhettem: megismertelek téged, drágám, gyöngéd barátságoddal jutalmaztál engem, patyolattiszta szereteteddel, vigasztaló szavaiddal ápolsz engem. Hát kívánhattam ennél szebb jutalmat? Köszönöm, tiszta szívemből köszönöm neked! Légy ezerszer áldott! Érdekel is engem, ha a művemet nem értékelték, ha sem Olaszországban, sem Magyarországon nem részesült olyan fogadtatásban, amilyet érdemelt volna, amikor oly boldogságban van részem, hogy a te drága leveleidet olvashatom, hogy egy ilyen kiváló lélek szeretetét élvezhetem? Bocsáss meg hát! A munkát elvégeztem, és elégedett vagyok, mert megkaptam érte a jutalmat: ezután is dolgozni fogok, míg a kimondhatatlan szenvedéseim engedik; de csakis érted, egyedül érted, ó, drágám, csak neked mondom el, min dolgozom, csak neked küldöm el munkámat, hogy ezzel egy percnyi röpke örömet szerezzek neked, ha már boldoggá tenni nem tudlak. Köszönöm, ezerszer köszönöm! De te is, drágám, te is szomorú vagy!... Ó, könyörögve kérlek, minden erőddel küzdj a vágy ellen, mely arra sarkall, hogy ideköltözz hozzám, hogy mellettem légy! Győzd le magadban ezt a vágyat, drágám... Hiszen képtelenség! Sorsunk ellen nem kelhetünk fel! Azt kérded tőlem, miért nem hagytam itt ezt a pokoli éghajlatot, amikor betegségem nem volt még ilyen súlyos, mint most: ó, kedvesem, hát nem érted, szükségem volt rá, hogy szerető lelkek vegyenek körül, meg aztán anyagi lehetőségem sem lett volna rá, hogy elmenjek... Ugyan hol kaptam volna meg azt a végtelen szeretetet, amelyet az én drága jó édesanyámtól, attól a szent asszonytól megkaptam? Amíg élt, éjjel-nappal a legnagyobb szeretettel ápolt, és 201
