Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

tumot is odaírom és azt is, hogy honnan származnak. De hogyan köszönjem meg neked ezt a sok drága ajándékot? Hogyan fejezzem ki hálámat azért, hogy jelenléteddel enyhülést hozol lelkemnek, elfeledteted a fájdalmat, s fölemeled a lelkem? O, drága Margheritám, ha lehetséges volna, hogy még annál is jobban szeresselek, mint amennyire most szeretlek!

Megértem, hogy mostanában, amikor a Louvre kincseit csodálod és a Sorbonne előadásaira jársz, kevesebb időd jut, hogy írj nekem; így hát még inkább köszönöm a hosszú leveleket, melyek azt az érzést keltik bennem, mintha én is ott volnék veled; úgy éreztem, ugyanis, legutóbbi leveled és a képeslapra írt soraid olvastán, mondom, úgy éreztem, rám is olyan benyomást tett az Amor és Psyché, valamint a Zefir látványa, mint rád. Ó, ha tényleg ott lehetnék veled! De ily boldogságot nem enged számunkra az ég!76 Elégedjünk meg hát az álmodással! Különben volt két nap szabadságod, hétfőn és kedden nem mentél sem a Louvre-ba, sem a Sorbonne-ra, vagyis láthattad az utcán mulatozó álarcos sokadalmat, a víg konfettiszórást (s talán nem is csak konfettivel dobálóztak!). Van már fogalmad tehát a párizsi karneválról. [...] Meghiszem azt, hogy a Sorbonne professzorai szépen beszélik a franciát, s a párizsiak beszéde is valóságos muzsika lehet. O, ha hallanál beszélni nem is egy professzort, de egy művelt pistoiai vagy firenzei hölgyet! Az ő beszédük már nem is muzsika, hanem édes zengzet.

Professzor Kontnak (így áll a neve az Értesítőben, nem pedig Kant, ahogy te írod) holnap elküldöm Az apostol-fordításomat; nincs más, amit jelenleg küldhetnék. [...] Szeretlek, amennyire csak bírlak, szeretettel csókolom a homlokod, a tói pour toujours

Beppo.

N°. 297

’909. március 11. csütörtök délben.

Kedves, drága barátnőm!

[...] Nos, a Sorbonne előadásaitól nem vagy mindig elragadtatva... így van ez, drágám, kicsi a világ, s még a leghíresebb egyetemekre is befurakodnak az úgynevezett hírességek, akikről persze kiderül, hogy nem többek, mint közép- szerűségek. Úgy rémlik, ma délután négykor Kont professzor órájára mész, akivel a legkevésbé vagy megelégedve; de hát ez természetes, hiszen „la vie et les ouvres de A. Petőfi” neked a kisujjadban van, s inkább te tarthatnál előadásokat e témáról neki. Nem küldtem még el neki a fordításomat, miként nem küldtem el az Anyeginé met Humant-nak sem. De hát hogyan is? Annyira kí76 Leopardi, Consalvo, 111-113 sorok: „Ma tanto esser felici non consente il cielo!”.

179